A kormányfő szerint egyelőre túl korai a helyhatósági választások esetleges elhalasztásáról beszélni

Ludovic Orban miniszterelnök szerint egyelőre túl korai a helyhatósági választások esetleges elhalasztásáról beszélni, még olyan körülmények között is, hogy az elmúlt két nap a koronavírusos új esetek száma meghaladta az ezret.

A kormányfő kijelentette, szakértők fogják felbecsülni a járvány terjedésének veszélyét a választási kampány megszervezésének és a választások lebonyolításának különböző szakaszaiban. Kifejtette: véleménye szerint tömegrendezvények és közvetlen érintkezés mellőzésével is lehet választási kampányt tartani, például a sajtó, az online médiumok révén, és a szavazás is lebonyolítható a fertőzésveszély elkerülésével.

Ludovic Orban megerősítette, hogy a kormány nem óhajt újabb korlátozásokat bevezetni, amelyek megnehezítenék az emberek életét és akadályoztatják a gazdaságot. Ez azonban attól függ, hogy hányan tartják be az egészségügyi óvintézkedéseket. A lakosság körében egyébként csökken azoknak a száma, akik hisznek a koronavírus létezését tagadó tartalmaknak - mondta még a miniszterelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?