Törvénytervezet készül az igazságügyi törvények módosításáért

Romániában július első vasárnapján ünneplik az igazságszolgáltatás napját, ebből az alkalomból üzenetet fogalmazott meg Ludovic Orban miniszterelnök, amelyben azt írja: változásra van szükség, hogy Romániában az igazságszolgáltatás ne függhessen többé kicsinyes érdekektől vagy a politikai hovatartozástól.

Orban azt írja, 2020 az utolsó év az igazságszolgáltatási rendszer fejlesztési stratégiájának jelenlegi ciklusából, ez idő alatt "történtek előrelépések is, amelyeket meg kell szilárdítanunk", de "a stratégiába foglalt célkitűzések zöme sajnos nem valósult meg".

"Az igazságszolgáltatás elleni támadások, az egyes bírákra gyakorolt nyomás, a politikai behatások sajnos rontottak az igazságszolgáltatáson, és gyengítették az emberek igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalmát" - fogalmazott a kormányfő. Orban szerint az igazságszolgáltatásnak vissza kell adni hitelét, és a politikai és intézményi illetékeseknek kell őrködniük az igazságszolgáltatás függetlensége, pártatlansága fölött.

Azt is kifejtette: a kormány törvénytervezetet készít elő, amelynek az lesz a célja, hogy helyrehozza, amit mások elrontottak az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban. Úgy vélekedett: az igazságszolgáltatás normális menetéhez az igazságszolgáltatási rendszeren belül is erőfeszítésekre lesz szükség, hogy megakadályozzanak mindennemű külső ráhatást.

"Ne legyenek többé olyan helyzetek, amikor bizonyos ügyek elhúzódnak, a törvény valóban mindenki számára törvény legyen Romániában. Ez azt is feltételezi, hogy be kell tartani az Európai Bizottság összes ajánlását, és tiszteletben kell tartani az európai alapelveket és értékeket. Nagyra értékelem a szakemberek, a bírák, az ügyészek, az ügyvédek, a hivatalnokok és mindenki munkáját, aki a jogi szakmában dolgozik, bízom benne, hogy a törvény és az igazságosság szellemében cselekszenek, és sok sikert kívánok nekik nemes küldetésükben" - olvasható Ludovic Orban ünnepi üzenetében.

Az igazságügyi törvényeken a volt PSD-ALDE kormányok és a parlament az elmúlt években többször is módosított. A vitatott módosítások miatt Románia a nemzetközi figyelem középpontjába került. 

Kapcsolódók

Kimaradt?