FRISSÍTVE – Egyszerre küzdöttek vízzel és tűzzel a katasztrófaelhárítók

FRISSÍTVE: Viharos széllel kísért felhőszakadás csapott le csütörtök este Aradra és a környező településekre. Ítéletidő tombolt Temes és Krassó-Szörény megyében is.

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen két személygépkocsi rongálódott meg a rájuk dőlt fák miatt, ezenkívül két házból is vizet kellett kiszivattyúzniuk. Szintén be kellett vetni a pompákat a forgalmasnak számító – az autópálya-felhajtó felé vezető – Cocorilor utcán, ahol a csatornák nem bírták elnyelni a nagy mennyiségű csapadékot, emiatt leállt az autós és a villamosforgalom.

Nagyiratos határában a vihar által letört faágaktól kellett megszabadítaniuk az úttestet a tűzoltóknak, Temesekeresztesen pedig egy égő ház oltásához hívták ki őket.

O seară la Detașamentul de Pompieri Arad. Misiuni de evacuare apă, îndepărtarea de arbori de pe autoturisme și străzi,...

Közzétette: ISU ARAD – 2020. július 2., csütörtök

Arad mikelakai városrészében is volt egy tűzeset, a vihartól függetlenül: az egyik közlekedési vállalat autóbusza gyulladt ki feltehetően műszaki hiba miatt, de utasok már nem voltak a járművön, így senki sem sérült meg.

A Bánságban is ítéletidő volt

Krassó-Szörény megyében Zsidovin és Gertenyes településeken hat gazdaság került víz alá, Boksánbánya vízművénél a gépházat öntötte el a víz. Az 57-es országút egy kidőlt fa miatt egy ideig járhatatlan volt.

Temes megyében több közintézményt, többek közt az Ifjúsági Házat, a Victor Babeş járványkórházat és a Bega-szülészetet, valamint számos magánlakást is elárasztott az esővíz. A tűzoltóknak három kidőlt fát is el kellett távolítaniuk. A károk elhárításán 250 tűzoltó dolgozott az éjszaka folyamán, a temesvári katasztrófavédelem csapatait a buziásfürdői, a dettai és lugosi tűzoltók segítették munkájukban – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Kapcsolódók

Kimaradt?