RMDSZ-es javaslatra elvetette a szenátus az önkormányzatok túlzott ellenőrzését

Az RMDSZ javaslatára törölte a szenátus a kedden elfogadott törvénytervezetben szereplő előírást, amely lehetőséget adott volna a bukaresti államigazgatásnak arra, hogy újabb ellenőrzési és felügyeleti intézkedéseket vessen ki az önkormányzatokra – közölte Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője.

A felsőház a miniszterelnöknek egyenesen alárendelt ellenőrző testület működési szabályozásának módosításáról döntött. Cseke Attila elmondta: egy precedens nélküli, központosító rendelkezést akart bevezetni a kormány, amely veszélyes lehet. „Az RMDSZ a decentralizált, hatékony közigazgatást támogatja. A rendelkezés politikai alapú ellenőrzésekre és túlkapásokra adott volna lehetőséget, ezért a szakbizottsági munkálatok alatt, az RMDSZ ennek eltörlését kérte” – mondta el Cseke Attila.

Az RMDSZ-es szenátor emlékeztetett: már létező intézmények látják el az önkormányzati munka ellenőrzésének feladatát: a számvevőszék, illetve a beruházások esetében a szakminisztérium, ezért nincs szükség egy újabb, ezt a feladatot ellátó testületre.

A tervezetről a képviselőháznak is döntenie kell, mielőtt érvénybe léphet.

(Nyitókép: Cseke Attila szenátor | Fotó: rmdsz.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?