Bezárták a kézdivásárhelyi sebészetet, miután a két orvos koronavírus-tesztje pozitív lett

Bezárták a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályát, miután két ott dolgozó orvosról kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház újraszervezte sebészeti osztályát, és készek arra, hogy elvégezzék a sürgősségi műtéteket, ehhez azonban a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) jóváhagyására van még szükség, tájékoztatott András Nagy Róbert kórházigazgató.  

A kézdivásárhelyi kórház vezetőségének közleménye szerint a sebészeti osztály három dolgozója június 8-án betegségre, lázra, emésztési zavarokra panaszkodott ezért letesztelték őket. Ennek nyomán két orvosról derült ki, hogy koronavírussal fertőződött meg, a harmadik orvos teszteredménye negatív lett. 

A kézdivásárhelyi kórházon belüli fertőzés megjelenése miatt elrendelték a sebészeti osztály bezárását, a fertőzött orvosokat más kórházakba utalták kezelésre. Kézdivásárhelyen elkezdték az egészségügyi személyzet és a bennfekvő betegek koronavírus-tesztelését. A Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság elindította a járványtani vizsgálatot, hogy megállapítsák, kikkel kerültek kapcsolatba a fertőzött orvosok. 

A sepsiszentgyörgyi kórház kész elvégezni a sürgősségi műtéteket

Mint arról beszámoltunk, Iulian Todor háromszéki prefektus szerint a Covid-19 vírussal fertőzött orvosok egyike székelyudvarhelyi, a másik pedig brassói, ám mindketten a kézdivásárhelyi kórházban teljesítettek szolgálatot. Bár a prefektus azt állította, hogy a fertőzött orvosok egyikét a sepsiszentgyörgyi kórházba utalták, a másikat pedig a brassói kórházban kezelik, ezt András Nagy Róbert cáfolta. A sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerint hozzájuk nem utalták be egyik fertőzött kézdivásárhelyi orvost sem. 

András Nagy Róbert szerdai online sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre – miszerint készek-e segíteni a kézdivásárhelyi kórházon – válaszolva elmondta: a megyei kórház mindig is segített a kisebb, városi kórházakon, nem csak a járvány időszakában. Hozzátette: a sebészeti osztály elő van készítve, akár azonnal elkezdhetik elvégezni a sürgősségi műtéteket, hogy a háromszéki betegeket ne kelljen más kórházakba utaztatni. Ám ahhoz, hogy elindíthassák a sebészetet, a megyei közegészségügyi igazgatóság jóváhagyására van szükség. 

Nyolc beteg van a sepsiszentgyörgyi kórházban

A koronavírus-fertőzötteket ellátó sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban jelenleg 3 igazoltan fertőzött személyt és 5 koronavírus-gyanús beteget kezelnek, számolt be András Nagy Róbert. Hozzátette: a június 3-a és 10-e közötti időszakban 6 gyógyult személyt engedtek haza. A jelenleg bennfekvő páciensek állapota kielégítő, egyikük sem szorul lélegeztetőgépre és nem kellett senkit az intenzív terápiára utalni. 

(Címlapi illusztráció forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?