Nagy-Románia hőseiről emlékeznek meg június 4-én az ortodox templomokban

Romániában nem lesz hivatalos ünnep a trianoni szerződés centenáriuma, de a román ortodox egyház valamennyi templomában megemlékeznek csütörtökön Nagy-Románia hőseiről.

A román patriarkátus szerdán kiadott sajtóközleménye szerint a június 4-i liturgiákon mindenütt felidézik azoknak a hősöknek, katonáknak, harcosoknak, román diplomatáknak és mindazoknak az emlékét, akik 1916 és 1918 között hozzájárultak Nagy-Románia nemzeti szintű megvalósításához, és ennek nemzetközi elfogadtatásához, „különösképpen az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés által".

Június 4. hivatalos ünnepnappá nyilvánításáról a parlament is törvénytervezetet fogadott el május 13-án, a jogszabályt azonban az államfő még nem hirdette ki, így a centenárium idején nem lesz hatályos. A törvény május 19-én jutott el az elnöki hivatalba, az alkotmány értelmében pedig az államfőnek húsz nap áll rendelkezésére, hogy visszaküldje megfontolásra a parlamentnek, megtámadja az alkotmánybíróságon, vagy kihirdesse a jogszabályt – magyarázta a Maszolnak Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője, a szabályzatfelügyelő bizottság alelnöke. Mivel a jogszabályok – egyéb rendelkezés híján – a hivatalos közlönyben történő megjelenésüktől számított három nap után lépnek hatályba, a Trianon-törvény csak akkor lett volna hatályos az idei centenárium idején, ha az államfő legkésőbb június elsején kihirdeti.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök múlt heti, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott közös kolozsvári sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy az elmúlt hetek magyarellenes megnyilvánulásait Klaus Iohannis államfő nem tetézi a törvény kihirdetésével.

 

Az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó trianoni békeszerződés évfordulójának hivatalos román ünnepnappá nyilvánítását azután kezdeményezte Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor, hogy tavaly a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at. A román jogszabály szerint ezen a napon fellobogózzák Románia köztereit, „a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak", amelyekről a közmédiának is be kell számolnia, és amelyekhez az állami és helyi hatóságok költségvetési forrásokat rendelhetnek.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg május 13-án a képviselőház.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: cuvantul-liber.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?