FRISSÍTVE - Nem törődve a fizikai távolságtartással, bulit csaptak egy bukaresti parkban

FRISSÍTVE: Fiatalokkal telt meg szombat estére a bukaresti Herăstrău nevű park. A koronavírussal való megfertőződés elkerülése érdekében hozott óvintézkedésekre (például fizikai távolságtartás) fittyet hányva bulizott a tömeg, a rendőrök és csendőrök közbelépésére volt szükség. FRISSÍTÉS: A két érintett teraszhelyiség, amelyik ételt, italt árult a bulizóknak, működési engedély nélkül maradt.

Az emberek már nappal megjelentek a bukaresti parkban, többen piknikeztek, írja a Hotnews. A csendőrök már ekkor a helyszínre érkeztek, és figyelmeztették a tömeget – sikertelenül –, hogy tartsanak egymástól távolságot. 

Estére még nagyobb lett a zsongás: szabadtéri bulihelyiséggé alakult át a park, amiről számos felvétel készült és jelent meg a közösségi médiában. Néhány terasz vendégeket fogadott, holott legutóbb a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztatásért felelős Stratégiai Kommunikációs Csoport pontosította, hogy a vészhelyzet idején zárva maradnak a vendéglők és kávézók teraszai. A bulizó tömeget végül a rendőrök oszlatták szét. 

 

Aurelian Bădulescu bukaresti főpolgármester-helyettes a térségben működő teraszok tulajdonosait tette felelőssé, „vesztegetőknek” nevezve őket, mert „évek óta etetik az ügyészeket és rendőröket”. Az elöljáró ígéretet tett a Digi24 televízióban arra, hogy vasárnap reggel ellenőrzéseket rendel el az ügyben. 

FRISSÍTÉS: A két érintett teraszhelyiség működési engedély nélkül maradt, jelentette be vasárnap Aurelian Badulescu polgármester-helyettes, aki szerint hatalmas felelőtlenség volt megnyitni ezeket a vendégek előtt. Elmondta, egyik vendéglátóipari egység sem árulhatott volna ételt, italt elvitelre. 

(Címlapfotó forrása: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?