EMSZ: a magyarellenesség az új román nemzetstratégia

Az Erdélyi Magyar Szövetség a román pártok újabb szélsőségesen magyarellenes lépésének tartja, hogy a parlament június 4-ét, a trianoni kényszerszerződés aláírásának napját romániai ünnepnappá nyilvánította szerdán.

Az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) koalíciójaként létrehozott EMSZ közleményében úgy értékeli: „A törvény nyilvánvaló célja az erdélyi és az összmagyarság intézményesített megalázása a békeparancs megkötésének százéves évfordulóján.”

A szövetség két társelnöke, Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök szerint a döntés az elmúlt hetek magyarellenes kirohanásainak sorába illeszkedik. „Megütközéssel vesszük tudomásul: újra az állampolitika szintjére emelt magyargyűlölet lett a nemzetstratégia Romániában. A 21. századi Európában érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a román parlament egy ilyen sovén, továbbá az ország legnagyobb őshonos népcsoportját és egyik legfontosabb kereskedelmi partnerét, Magyarországot egyaránt megalázó törvényt fogad el” – írták.

A törvény szerint június 4-én „a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak”, amelyekhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak, és amelyekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia. Az EMSZ szerint a törvény „arra kötelezi az Erdélyben élő magyar és székely közösségeket is, hogy megünnepeljék nemzetünk legtragikusabb történelmi eseményét. Tegyük világossá: magyarok vagyunk, ezért június 4-én gyászolunk, illetve visszafogottan emlékezünk meg a nemzeti összetartozás napjáról.”

A közleményben felhívják a román pártok figyelmét, hogy sem ez a törvény, sem pedig az elmúlt időszakban tapasztalt hazug magyarellenes uszítások nem szolgálják a népcsoportjaink közötti békés együttélést és együttműködést. „Az Erdélyi Magyar Szövetség arra bátorít mindenkit, hogy a polgári engedetlenség összes eszközével, békés, de határozott módon tagadja meg ennek a magyarellenes törekvésnek a megvalósulását” – írták.

Kapcsolódók

Kimaradt?