Enyhítések: folyamatosan ellentmond saját kormánya tagjainak Ludovic Orban

A legmagasabb szintű a zűrzavar kormányzati kommunikációban: Ludovic Orban miniszterelnök következetesen mást mond a szükségállapotot követő vészhelyzet idején érvényes szabályokról, mint amit a kabinet többi tagja.

A koronavírus-járvány elleni védekezés következő, enyhébb szakasza május 15-től kezdődik, amikor is érvénybe lép a vészhelyzet. Ehhez kért törvényes felhatalmazást a kormány a parlamenttől, és az erre kidolgozott törvénytervezet értelmében a templomokban is megtarthatók a szertartások, nem kötelező a miséket, istentiszteleteket szabadtéren megszervezni. Természetesen be kell tartani a közegészségügyi ajánlásokat, azaz például nyolc négyzetméterenként csak egy fő tartózkodhat, és kézfertőtlenítőket is el kell helyezni a templomokban.

A törvénytervezetet ismertető Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője is azt mondta hétfő délután, hogy „az egyházak szabadon végezhetik szertatásaikat”, természetesen az említett előírások betartásával. Ehhez képest Ludovic Orban miniszterelnök este a Digi24 televízió műsorában azt nyilatkozta, hogy „semmi szín alatt” nem tarthatnak miséket és istentiszteleteket a templomokban a korlátozások lazítása után sem.

Nem ez az első példa a kormány kommunikációs melléfogásaira. A legemlékezetesebb az volt, amikor Marcel Vela belügyminiszter – szerinte Ludovic Orban és Klaus Iohannis államfő tudtával – engedélyt adott a kijárási tilalom részleges feloldására az ortodox húsvét idejére, amit aztán az elnök nyilvánosság előtti határozott ellenkezése nyomán visszavont.

Alig egy hete Vela azt mondta, hogy május 15., a szükségállapot lejárta után szabadon járhatunk-kelhetünk az országban, majd néhány óra múlva Orban kijelentette, hogy a települések közötti közlekedést továbbra is feltételekhez fogják kötni. Hétfőn még egy ellentmondás volt tetten érhető a kormány tájékoztatásában: Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint péntektől nem lesz szükség előre kitöltött nyilatkozattal megindokolni, hogy hová és miért megyünk, ha elhagyjuk a települést, elég lesz „becs’ szóra” megmondani ellenőrzés esetén – mire a miniszterelnök néhány óra múlva kijelentette, hogy talán „mégis szükség lesz írásos nyilatkozatra”.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?