Három évre rácsok mögé kerül Gigi Becali

Jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csalás vádjával a legfelsőbb bíróság hétfő délután Gigi Becalit a védelmi minisztériummal lebonyolított 16 évvel ezelőtti telekcseréje ügyében. Mivel az üzletember-politikust korábban három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy önbíráskodási ügyében, a jog szerint a nagyobbik büntetést tölti le, tehár három évre kell rácsok mögé vonulnia.

Két-két év börtönre ítélték hivatali visszaélés vádjával a bűnvádi per két másik vádlottját, Victor Babiuc volt védelmi minisztert és Dumitru Cioflină tábornokot is. Mindhármuknak jelentős kártérítést kell fizetniük a román államnak. Az elítélteknek hétfő estig a bukaresti rendőrség fogdájában kell jelentkezniük, innen szállítják őket a büntetésvégrehajtási intézetbe. 

A legfelsőbb bíróság háromtagú ítélőtanácsa egy évvel ezelőtt, május 24-én ugyanebben a bűnvádi perben felmentette a három vádlottat, az ügyészek azonban fellebbeztek. Gigi Becali sejthette, hogy hétfőn számára kedvezőtlen ítélet születhet, ugyanis vasárnap este el akarta hagyni az országot. A rendőrök a Henri Coandă repülőtérről térítették vissza az üzletembert, azzal az indoklással, hogy az ügyészség ki akarja őt hallgatni egy újabb bűnvádi dossziében.

Gigi Becali az ítélethirdetés után a parlamentben újságíróknak kijelentette: fejet hajt az igazságszolgáltatás előtt. Közölte, előbb hazamegy a családjához, és este önként jelentkezik a fogdában. Arra kérte a hatóságokat, ne küldjenek utána fegyveres rendőröket, mert nem lesz szükség rájuk. 

Becali közölte azt is, hogy megtámadja az Európai Emberjogi Bíróságon az ítéletet. Mint mondta, természetellenesnek tartja, hogy ugyannak a bíróságnak az háromtagú ítélőtanácsa felmentette, majd a fellebbezésről ítélkező öttagú testületből két bíró szintén ártatlannak nyilvánította. "Öt bíró szerint ártatlan vagyok, három bíró szerint bűnös. Ha ezek az hiszik, hogy bebörtönzésemmel Románia beléphet a schengeni övetezetbe, az ők bajuk" - jelentette ki.

Újságírói kérdésre kijelentette: bánja, hogy nem őrizte meg az európai parlamenti képviselői mandátumát, mert akkor szerinte nem jutott volna erre a sorsra. Azt is bánja, hogy nem utazott el már hetekkel ezelőtt az országból. "Most külföldön lehetnék, élném az életem. De én nem ezt az utat választottam. Ez az én keresztem, amit cipelnem kell" - mondta az ítéletről Becali, majd értésre adta azt is, hogy az államfőhöz folyamodik kegyelemért.

Gigi Becali tavaly a Nemzeti Liberális Párt színeiben jutott képviselői mandátumhoz, ám később elváltak az útjai a PNL-től. A hétfői jogerős ítélettel a parlamenti mandátumát elveszítette.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?