Csatatérré változott egy szupermarket Nagybányán két bűnbanda összecsapásakor

Összecsapott két alvilági banda Nagybányán kedd délután, ráadásul a verekedésnek nem akármilyen helyszínt választottak: egy szupermarketet.

A biztonsági őrök azért riasztották a rendőröket, mert azt hitték, hogy rablók törtek be az üzletbe, de utóbb kiderült, hogy egy másik csapat elől menekültek be. A rendőrség tájékoztatása szerint a botokkal kardokkal és egyéb szúró-vágó eszközökkel felszerelt férfiak két, egymással rivalizáló, emberkereskedelemmel és cigarettacsempészettel foglalkozó bűnbanda tagjai voltak, és vélhetően leszámolás állhatott a háttérben.

A helyszínre kiszálló Máramaros megyei készenléti rendőrök és csendőrök mintegy tíz személyt kísértek be kihallgatásra, az üzletben jelentős károk keletkeztek.

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?