Zsiráfborjú született a budapesti állatkertben

Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a 170 centiméter magas jövevényt a közönség néhány napon belül láthatja.  Sandra, akinek ez az első utódja, épp a névnapján, május 18-án, szombaton hozta világra borját. A kicsi néhány órával világra jövetele után már lábra is állt, és azóta rendesen táplálkozik. A zsiráfborjú magassága nagyjából 170 centiméter, és bár kétséget kizáróan még nem sikerült meglesni, hogy pontosan milyen nemű, ránézésre valószínűleg nőstényről van szó - írták a közleményben.

A most hatesztendős Sandra 2007-ben született a Prágai Állatkertben, a nevét is ott kapta. Budapestre 2008 őszén került. A nőstény zsiráfok négyéves korukban érik el az ivarérettséget, vemhességük pedig 400-460 napig szokott tartani, így korábban nem is születhetett utódja.

A kicsi jelenleg a szavannaház egyik elkülönített csarnokában, a zsiráfok számára fenntartott "szülőszobában" van az anyaállattal együtt. Mivel az első napokban teljes nyugalomra van szükségük, a közönség eddig még nem láthatta a jövevényt. Néhány napon belül azonban a látogatók is megtekinthetik.

A most született állat a huszonnyolcadik budapesti születésű zsiráfborjú. Az első még 1868-ban született egy olyan anyától, amelyet Erzsébet királyné közbenjárására Ferenc József ajándékozott a városligeti intézménynek.

A fővárosi állatkertben is látható Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták a nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonos, Uganda zsiráfnak is szokták nevezni. Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb mint 700 egyed él. A világ állatkertjeiben nagyjából 450 Rothschild-zsiráfot tartanak számon.

Kapcsolódók

Kimaradt?