Beilleszkedési támogatást szavaztak meg a vidéki katedrára jelentkező tanároknak

Döntő házként jóváhagyta kedden a szenátus, hogy azok a tanárok, akik vidéken pályáznak meg rendes tanári állást, három országos bruttó minimálbérnek megfelelő beilleszkedési támogatásra jogosultak azzal a feltétellel, hogy legalább öt tanévet vidéken töltenek.

A tervezet szerint, ha a pedagógus öt évnél hamarabb elhagyja vidéki katedráját, a fennmaradó összeget vissza kell fizetnie. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a tanárok évente két országos bruttó minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, amelyet szakmai fejlődésre, valamint az oktatási folyamathoz szükséges didaktikai anyagok beszerzésére fordíthatnak.

A felsőházban telefonon leadott szavazatok eredménye: 90 igen, 40 nem. Ezt a jogszabályt korábban hallgatólagosan fogadta el a képviselőház.

Ugyanakkor azok a tanárok, akik legalább harminc évet tanítottak, nyugdíjazáskor az országos bruttó minimálbérnek megfelelő juttatásra jogosultak.

A jogszabály ingyenessé teszi a tanárok számára az időszakos kötelező orvosi vizsgálatot és a fertőző betegségek elleni védőoltást.

Kapcsolódók

Kimaradt?