Sürgősségi rendelettel oldanák meg a rendes állásra jogosult tanárok helyzetét

Sürgősségi rendeletet tervez elfogadni a kormány e heti ülésén a tanári versenyvizsgákon 7-esnél nagyobb jegyet író, így rendes tanári állásra (titular) jogosult személyekre vonatkozóan, jelentette be Ecaterina Andronescu oktatási miniszter kedden.

„Az oktatási törvény 253. cikkelye feljogosította a tanári versenyvizsgán 7-esnél nagyobb jegyet író tanárokat, hogy ezzel a jeggyel a vizsgát követő hat éven belül jelentkezzenek állandó tanügyi állásra. Ez a cikkely hatályos volt az idei évig” – mondta Andronescu, hozzátéve, a cikkely hatálya akkor szűnt meg, amikor az államelnök alkotmányos kifogást emelt a módosítására benyújtott javaslat ellen, amely 6 évről 10 évre emelte volna a jegy érvényességi időszakát. Az alkotmánybíróság helyt adott az államelnök óvásának és töröltette a cikkelyt mind az oktatási törvényből, mind a módosító javaslatból.

„Most megpróbálunk sürgősségi rendelettel, remélhetőleg már holnap (szerdán - szerk. megj.) megoldást találni a tanárok érdekében” – jelentette be Andronescu. Hozzáfűzte, a versenyvizsgán részt vett, 7-esnél nagyobb jegyet szerző és így rendes állásra jogosult tanárokról van szó, akik azonban ezen állások hiánya miatt nem tudnak élni e jogukkal, évekig nem tudnak elhelyezkedni a tanügyi rendszerben. Az oktatási törvény említett cikkelye feljogosította őket, hogy 6 évig jelentkezzenek valamely meghirdetett állásra.

Évente megközelítőleg 2 000 tanár foglalt el a cikkely értelmében időközben meghirdetett állást, idén azonban ugyanennyi tanár már nem tehetné ezt meg, miután a cikkely hatályon kívül került, szögezte le a miniszter. Szerinte a taláros testület azért döntött úgy, hogy a cikkely alkotmányba ütközik, mert „senki nem volt”, aki elmagyarázta volna rendesen, miről is van szó. 

(Címlapfotó forrása: Mediafax)

Kapcsolódók

Kimaradt?