Kötelező távoktatás: perelni készül a minisztert Máté András kolozsvári ügyvéd

A közigazgatási bíróságon készül megtámadni egy kolozsvári ügyvéd a távoktatást kötelezővé tévő tanügyminiszteri rendeletet. Máté András szerint a jogszabály törvényellenes és diszkriminatív.

Az ügyvéd – aki maga is két iskolás gyermek apja – elmondta, első lépésként az oktatási minisztériumhoz nyújtott be panaszt, amelyben a rendelet visszavonását kérte. Kérését három fontosabb jogi kifogásra alapozza.

Elsőként arra, hogy a szükségállapotot kihirdető elnöki rendelet egyik előírása szerint az oktatást Romániában felfüggesztették. Máté András értelmezése szerint ez az előírás az online oktatásra is kiterjed. „Az elnöki rendelet általánosan az oktatást említi, nem pontosítja, hogy a felfüggesztés csak a tanintézményekben zajló oktatásra vonatkozik” – magyarázta.

Az ügyvéd szerint a rendelet ellentmond a tanügyi törvénynek, amely szerint Romániában az állami oktatás ingyenes. A miniszter ugyanis előírta, hogy a szülőknek be kell szerezniük gyerekeik számára az online oktatás lebonyolításához szükséges eszközöket. De a rendelet az esélyegyenlőséghez való jogot is megszegi, mert egy tehetősebb szülő jobb minőségű eszközöket tud beszerezni a hátrányos helyzetben lévő családoknál.

Máté András elmondta, a törvény értelmében ha a minisztérium 30 napon belül nem tesz eleget a panaszában megfogalmazott kérésnek, a közigazgatási bírósághoz fordulhat a rendelet ügyében. A pert a bukaresti ítélőtábla tárgyalhatja majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?