A bukaresti törvényszéke került Olosz Gergely pere

A bukaresti törvényszéke került az RMDSZ volt szenátora, Olosz Gergely ellen korrupció gyanújával indított per, miután a legfelsőbb bíróság a pénteki tárgyaláson megállapította, hogy nem illetékes már az ügyben.

Olosz Gergely hétfőn mondott le a decemberi választásokon szerzett szenátori mandátumáról. Ügyvédei a pénteki tárgyaláson kérték az ügy áthelyezését arra hivatkozva, hogy védencük már nem törvényhozó, így esetében nem a legfelső bíróság hivatott eljárni. Kérésüknek helyt adva utalta át az ügyet a legfelső bíróság a bukaresti törvényszéknek, ahol elölről kezdődik a bizonyítási eljárás.

A korrupcióellenes ügyészég (DNA) tavaly októberben befolyással való üzérkedéssel vádolta meg az akkor még parlamenti képviselő Olosz Gergelyt. Az ügyészségi közlemény szerint négy üzletember 2010 májusa és 2011 februárja között félmillió eurónyi csúszópénzzel vásárolta meg Olosz befolyását azért, hogy vállalkozásaikat tisztességtelen módon juttassa előnyös üzleti szerződésekhez.

A politikus a MT-nek korábban határozottan cáfolta, hogy lemondásának köze lenne az ellene zajló bírósági ügyhöz. Olosz Gergely azzal indokolta lemondását, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer háromszéki beruházásával kapcsolatban lejárató kampány indult ellene, és így akarja elkerülni, hogy ellenfelei ezzel az RMDSZ-nek is ártsanak.

Mint megírtuk, Olosz Gergely visszalépésével az RMDSZ elveszíthet egy szenátori mandátumot. Választókerületéből ugyanis egy liberális honatya is bejutott a parlamentbe, így a szenátori kerület nem marad képviselet nélkül, és előfordulhat, hogy emiatt nem írnak ki időközi választást.

A Gândul napilap szerint Olosz Gergely valójában azért mondott le mandátumáról, mert – Dan Voiculescu volt szenátorhoz hasonlóan – időt szeretne nyerni az idén januárban elkezdődött perében. A lap igazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva korábban arról írt, hogy a korrupciós dosszié további négy vádlottja büntetése harmadolásának reményében beismerő vallomást készül tenni. Ha ez megtörténik, akkor a per letárgyalása jelentősen felgyorsul, és kimondják az ítéletet. Gândul szerint Olosz Gergely ezt a végkifejletet kívánta elkerülni pere áthelyezésével.

Kapcsolódók

Kimaradt?