banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A MAKOSZ-nak több kérdése is van a tanév lezárásáról

Üdvözölte hétfői közleményében a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége azt, hogy a következő tanévig zárva maradnak a tanintézmények, ám szerintük számos részletkérdés merül fel, amelyek tisztázása nélkül alapvető jogaik csorbulhatnak a diákoknak.

A MAKOSZ szerint homályos még, miként történik majd a szakdolgozatok bemutatása, azok megóvása, a a jegyek lezárását megelőző javítás, emlékeztetve arra, hogy ezek döntő módon befolyásolják a diákok tanulmányi eredményeit, és akár évismétlést is eredményezhetnek.

A diákszervezet ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a távoktatási beígért módszertani útmutatója szakmailag megalapozott legyen. Szerintük ennek kidolgozásakor figyelembe venni a diákok és a pedagógusok megváltozott körülményeit.

„Míg az iskolában való tartózkodás 7 órán át eddig, bár megkérdőjelezett, de hivatalosan elfogadott volt, ugyanez az online megtartott órák, valamint a feladatok, beadandók elvégzésére szánt idővel együtt elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Kétségtelen, hogy a tananyag bizonyos részei nem hagyományos, de kedvezőbb módon is elsajátíthatóak, ennek alkalmazását ösztönözzük” – közölte a MAKOSZ.

A szervezet szerint Romániában diákok százai, ezrei maradhattak ki az oktatás folyamatából az utóbbi időszakban, mivel számos olyan család, háztartás létezik, ahol önerőből nem képesek megteremteni a digitális oktatás feltételeit. Emlékeztetnek arra, hogy a tanügyminiszter korábbi bejelentése szerint az iskolák és a tanfelügyelőségek biztosítani fogják a megfelelő felszereltséget azok számára, akik esetében ez szükséges, és érdeklődve várják ennek részleteit.

A MAKOSZ közölte azt is: a román Országos Diáktanáccsal közösen terveznek párbeszédet kezdeni a tanügyminisztériummal a felmerült kérdésekről.

Kapcsolódók

Kimaradt?