Az RMDSZ határozottabb gazdasági intézkedéseket kér a kormánytól

Az RMDSZ törvényhozói valószínűleg meg fogják szavazni a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet - nyilatkozta kedden Kelemen Hunor, hozzátéve, ebben az időszakban a kormánynak főleg a gazdasággal kell foglalkoznia, határozottabb intézkedéseket kell hoznia a munkahelyek védelme érdekében.

Az RMDSZ elnöke az Agerpresnek elmondta, várható volt a szükségállapot meghosszabbítása, minden adat erre utalt, és még nehezebb időszak előtt állunk. "Még nem haladtuk meg a járvány csúcspontját Romániában. (...) Én azt fogom javasolni az RMDSZ parlamenti frakcióinak, hogy szavazzuk meg az elnöki rendeletet, és nincs kétségem afelől, hogy ez így fog történni" - nyomatékosította.

Kelemen ugyanakkor leszögezte, a szükségállapot ideje alatt a kormánynak határozottabb, bátrabb intézkedéseket kell hoznia a román gazdaság, a munkahelyek védelme érdekében. "Amit eddig láttunk, nélkülözte a bátorságot is, és a fantáziát is, arról pedig, amit eddig elfogadtak, nem tudni, miként alkalmazzák, miként fog működni. A kényszerszabadságra küldött személyeknek járó juttatáson kívül minden lóg a levegőben" – véli a politikus.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, míg más országok konkrét intézkedéseket hoztak a gazdaság támogatása és a munkahelyek védelme érdekében, "mi a deficitről beszélünk és még keressük a finanszírozókat". Amennyiben az elnöki rendelet nem egészíthető ki további előírásokkal, a kormánynak haladéktalanul újabb intézkedéseket kell bevezetnie és a válságkezelés mellett szinte kizárólag a gazdasággal kellene foglalkoznia - szögezte le Kelemen Hunor.

Klaus Johannis államfő kedden jelentette be, hogy harminc nappal meghosszabbította a szükségállapotot Romániában. Az erről szóló elnöki rendeletről csütörtökön szavaz a parlament.

Az ALDE nemmel szavaz

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) nem fogja megszavazni a szükségállapot meghosszabbítását, közölte a párt elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu. A politikus szerint nem mindegyik megyét érinti a koronavírus-járvány, és ott, ahol nincsenek problémák, újraindulhatna a tevékenység.

Az Antena 3 keddi műsorában Tăriceanu azzal vádolta a hatóságokat, hogy visszaélnek a helyzettel, és kihasználva a demokratikus jogok felfüggesztését "zsíros szerződésekhez" juttatják politikai klientúrájukat vagy különböző tisztségekbe nevezik ki saját embereiket.

Rámutatott, a kormány megalázó intézkedéseket hozott az idős személyekre nézve, és „feláldoz több mint 3 millió krónikus beteget, akiket a koronavírus-járvány miatt nem kezelnek a kórházakban”. Azt is felrótta a kormánynak, hogy semmiféle tervet nem készít a gazdaság újraindítására, leszögezve, „nem lehet megbénítani egy egész országot”.

Tăriceanu szerint széleskörű tesztelésre van szükség a lakosság körében, és ugyanakkor biztosítani kell a védőfelszereléseket az egészségügyi dolgozók és a teljes lakosság számára. Kifejtette, azért olyan alacsony a fertőzöttek száma Romániában, mivel kevés tesztet végeznek, és itt van egy paradoxon, ugyanis az esetek alacsony száma nem indokolja a rendkívüli intézkedéseket.

Az USR igennel szavaz

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megszavazza a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet. Ezt egy Facebook-bejegyzésben közölte kedden az alakulat.

"Nyilvánvaló, hogy még nem vagyunk túl a világjárvány legnehezebb szakaszán, és továbbra is különleges intézkedésekre van szükség. Mi, az USR, mindig azt mondtuk, minden erőnkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy túllegyünk ezen a nehéz időszakon" - olvasható a bejegyzésben.

Az USR ugyanakkor kéri a kormánytól, hogy dolgozzon átláthatóbban, kommunikáljon koherensebben, és csak olyan intézkedéseket hozzon, amelyekről előzetesen egyeztetett valamennyi politikai szereplővel.

A PSD a "felelős megoldást" választja

A szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki rendelet figyelmen kívül hagyja a Szociáldemokrata Párt (PSD) valamennyi követelését, de az alakulat törvényhozói a "felelős megoldást" választják majd a parlamenti szavazáson - nyilatkozta kedden a PSD ügyvivő elnöke.

A Facebookon közzétett videóüzenetében Marcel Ciolacu leszögezi, a kormány nem hozott konkrét intézkedéseket a lakosság tömeges tesztelése érdekében, és nem állt elő egy, a gazdaság újraindítását, illetve a mezőgazdaság támogatását célzó akciótervvel, ahogyan azt a PSD kérte

A párt ügyvivő elnöke úgy véli, a kormány visszaélt a szükségállapotból adódó előjogaival, "rákényszerítette a polgárokat, hogy zárkózzanak be a házukba", de közben nem hozott konkrét intézkedéseket a vírus terjedésének fékezése és a gazdaság támogatása érdekében.

Ugyanakkor azonban a szükségállapot meghosszabbításának parlament általi elutasítása a katonai rendeletekbe foglalt korlátozások eltörlését vonná maga után, ez esetben pedig fennáll a járvány gyorsabb terjedésének kockázata, a súlyos esetek és az elhalálozások száma növekedésének lehetősége. "Ez egy óriási kockázat, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül" - szögezte le, hozzátéve, hogy "a PSD mindig a felelős megoldást választja".

Ciolacu hangsúlyozza továbbá, hogy "a parlament nem várhat tovább a kormányra", és jövő héttől fizikailag is visszatérnek dolgozni. Rámutatott, a PSD előkészített egy gazdasági intézkedéscsomagot, amelyet hamarosan a parlament elé terjeszt a mezőgazdaság támogatását célzó tervezetekkel együtt.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?