banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Mi legyen a tanévvel? Javaslatcsomagot fogalmazott meg a pedagógusszövetség

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) beadványt fogalmazott meg az oktatási minisztérium felé, amelyben a tanév hatékony és méltányos lezárása érdekében különböző intézkedéseket javasol. 

Mint ismert, kedden a tanügyminiszter is ismertette eddigi elképzeléseit az idei tanévről, és a Maszol arra vonatkozó kérdésére, hogy ez tartalmazta-e az RMPSZ javaslatait, Ferencz-Salamon Alpár alelnök elmondta, a javasolt intézkedések és a ma bejelentett tanügyminisztériumi döntések között vannak hasonlóságok, de konkrét visszajelzést nem kaptak a szaktárcától a beadványukra, ám a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság révén tudják, hogy az üzenet eljutott.  

„A legfontosabb, hogy belátható naptára legyen ebben az időszakban a diákoknak, a tanévszerkezet tekintetében és a lezárásában” – fogalmazott érdeklődésünkre az RMPSZ alelnöke, nyomatékosítva: mindez nagy mértékben függ attól, hogy hányadikától folytatódhat az iskolai oktatás. 

Konkrét forgatókönyvet várnak

Az RMPSZ országos elnöksége közleményben ismertette a beadványban megfogalmazott javaslatokat. Rövidtávon egyebek mellett jónak látnák, hogy a tanítási folyamat újraindításának lehetőségeiről a minisztérium konkrét forgatókönyveket juttasson el az iskolákhoz, valamint pontos, átlátható stratégiákat fogalmazzanak meg a II. félév és az idei tanév lezárásáról, a cikluszáró vizsgák megszervezéséről és a nyári vizsganaptár alakulásáról. 

Elemzésük szerint – a járvány terjedésének függvényében – a tanítás leghamarabb június elsejétől folytatódhat, és a szaktárca megfontolására ajánlják a II., IV. és VI. osztályosok képességfelmérőinek lemondását a 2019–2020-as tanévben, és a tevékenységek online és/vagy postai rendszerben történő folytatását. 

A tanulmányi helyzetek lezárására két lehetőséget javasolnak: legkésőbb június 12-ig az első félév eredményei alapján, vagy pedig vegyék figyelembe a második félév eredményeit is úgy, hogy legkésőbb június 12-ig a március 11. és május 29. közötti időszak online rendszerben történő tevékenységeket értékelik. 

Beadványában az RMPSZ továbbá pótfelkészítőket javasol a vizsgatantárgyakból az általános- és középiskolák végzős évfolyamainak legkésőbb június 19-ig, valamint ugyaneddig a dátumig felzárkóztató/iskolai helyzetet tisztázó pótfelkészítők szervezését azoknak a diákoknak, akik nem vettek/vehettek részt a távoktatásban és/vagy akik az I. félév eredményei alapján évismétlési helyzetben lehetnek. 

Szabadnapot kérnek a vizsgák között

A képességvizsga és az érettségi vizsga megszervezése kapcsán javasolják, hogy a vizsgatananyagot kizárólag a 2020. 01. 20-i keltezésű 3066-os számú minisztériumi rendeletben meghatározott tartalmakra korlátozzák, valamint a magyar tanulókat érinti az RMPSZ azon kérése, hogy a 2020-as vizsgaidőszakkal kezdődően a Matematika, illetve az Anyanyelv és irodalom vizsgák közé egy szabadnapot iktassanak be, akárcsak a Román nyelv és irodalom és Matematika vizsgák közötti szabadnap beiktatásával tették.

Javasolják emellett, hogy a képességvizsgát az illetékes hatóságok intézkedéseinek betartásával, különleges eljárás szerint szervezzék (például: egy nap alatt több vizsga szervezése, a vizsgázók elosztása több, kisebb tanteremben, a vizsgára szolgáló tantermek számának növelése). Továbbá felvetették, hogy a vizsgadolgozatokat digitalizálva (szkennelve) juttassák el a javítóközpontokba.

Közép- és hosszútávú intézkedéseket is javasolnak az oktatási rendszer hatékony és átfogó digitalizálása érdekében. A beadvány teljes szövegét itt olvashatja

Kapcsolódók

Kimaradt?