FRISSÍTVE - 86-ra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az országban

FRISSÍTVE: Újabb 3 halálesetről tájékoztatott szerda délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Mindannyian más betegségben is szenvedtek. FRISSÍTÉS: Egy 45 éves, Târgu Neamț-i nő is a koronavírus áldozata lett – közölte szerda délután a GCS. 

Elhunyt egy 54 éves, bukaresti nő, aki végstádiumú rákbeteg volt. 45 percre rá halt meg, hogy március 29-én késő este jelentkezett a Bukaresti Egyetemi Kórház sürgősségi osztályán. Hozzáteszik, márciusban többször volt beutalva a kórházba, 3-a és tizedike között a belgyógyászaton, tizedike és 26-a között a melkassebészet-részlegen, ám ekkor nem mutatta a fertőzés tüneteit. A koronavírus-fertőzést március 30-án igazolták. 

Nem élte túl a koronavírus-fertőzést egy 85 éves, Temes megyei férfi sem. Első tesztje negatív lett (március 25.), ám miután a temesvári katonai kórházban ápolt beteg állapota rosszabbodott, az intenzív osztályra került, majd a második koronavírus-tesztje (március 27.) pozitív lett. A Victor Babeș járványkórházba szállították, március 31-én elhunyt. Cukorbeteg volt, magas vérnyomásban, szívbetegségben, veseelégtelensében és Alzheimer-kórban szenvedett.

A koronavírus 85. romániai áldozata egy 63 éves, bukaresti nő, aki dialízisen volt, veseproblémákkal és magas vérnyomással küszködött, valamint egyéb krónikus betegségekben is szenvedett. 23-án került a fővárosi Matei Balș Járványtani Intézet intenzív osztályára, 24-én igazolták a koronavírus-fertőzést. Április elsején hunyt el. 

FRISSÍTÉS: Egy 45 éves, Târgu Neamț-i nő is a koronavírus áldozata lett – közölte szerda délután a GCS. Március 30-án került Târgu Neamț-on kórházba, ahol agyvérzéssel diagnosztizálták. A Piatra Neamț-i megyei kórház sürgősségi osztályára szállítottak, és még aznap délután elhunyt. A GCS közleménye szerint a nő Olaszországból hazatért személyekkel került kapcsolatba, így elvégezték rajta a koronavírus-tesztet, ami 31-ére pozitív lett. Ő a koronavírus 86. áldozata az országban. 

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapi illusztráció forrása: europafm.ro

Kapcsolódók

Kimaradt?