Koronavírus: Borboly cáfolta, hogy a csíkszeredai kórházba más megyékből érkezhetnek betegek

A külföldön dolgozók helyben maradását szorgalmazta keddi videoüzenetében Borboly Csaba, egy későbbi bejelentkezésében pedig cáfolta, hogy a megyei tanács fenntartásában álló Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba más megyékből érkezhetnek kezelésre koronavírusos betegek.

A székelyföldi politikus nyomatékosan felkérte a külföldön munkát vállaló Hargita megyei lakosokat, hogy maradjanak tartózkodási helyükön és ne induljanak haza. „Akkor tudnak nekünk segíteni azok, akik külföldön dolgoznak, ha most nem jönnek haza” – fogalmazott Borboly. Az elnök tele-konferencia keretében egyeztetett a térség polgármestereivel, és abban állapodtak meg, hogy minden eszközzel segíteni fogják a helyben maradást.

Borboly Csaba emlékeztetett arra: a vörös zónákhoz tartozó országokból hazaindulók egyáltalán nem biztos, hogy a román határ átlépését követően elérhetik otthonukat, mert hatósági döntés alapján Déván, Kolozsváron, vagy akár Bukarestben kerülhetnek intézményes karanténba. A megyei vezető felkérte az itthon lévő családtagokat is, hogy ne győzködjék a hazatérésről a külföldön dolgozókat. Ugyanakkor felajánlotta, hogy akár segítséget is nyújtanak például olyan esetben, ha valaki munka nélkül marad külföldön: keresnek számára megoldást, felveszik a kapcsolatot munkaközvetítő cégekkel.

 

Borboly beszámolója szerint kedden két internetes oldalon is olyan hír jelent meg, miszerint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház rövidesen más térségekből, más megyéből lesz kénytelen koronavírusos betegeket fogadni, ez az információ azonban félrevezető és hamis – mondta a megyei tanácselnök. „Hisztéria- és pánikkeltés” eszközeinek nevezte a hasonló téves híradásokat, amelyek károsak a közösségre nézve, ugyanakkor kiemelte, hogy mindenki igyekezzen hivatalos forrásokból tájékozódni.

Borboly emlékeztetett arra, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelent előírások szerint pontosan követhető a pozitív koronavírus-teszttel beazonosított betegek kórházi elhelyezésére vonatkozó szabályozás. A megyei vezető hangsúlyozta: az egészségügyi minisztérium döntése értelmében a koronavírusos eseteket ellátó elsődleges kórházként a székelyudvarhelyi kórház van kijelölve. Borboly Csaba ugyanakkor azt is elmondta: a vírus várhatóan nem fog megállni a megyehatáron, és a betegek fogadására előkészített csíksomlyói fertőző részleg minden bizonnyal rövidesen meg fog telni koronavírusos betegekkel.

 

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?