Pontosít a kormány: a kijárási nyilatkozatot kinyomtatva kell aláírni

Bár az eredeti elképzelés szerint a lakhelyelhagyáskor használt nyilatkozat és munkahelyi igazolás új formanyomtatványát „elektronikusan” (érintőképernyőn ujjal, számítógépen egérrel rajzolva) is alá lehetett írni, a kormány hétfői pontosítása szerint ez mégsem lehetséges. A dokumentumot ki kell nyomtatni, és úgy kell kézzel aláírni. Az egyetlen könnyítés, hogy fotót is fel lehet mutatni róla telefonon a hatóságoknak.

Mint korábban írtuk, az új típusú formanyomtatványokat szombattól tette elérhetővé honlapján a Különleges Távközlési Szolgálat (STS). A Stratégiai Kommunikációs Csoport akkor közölte: a kijáráshoz szükséges nyilatkozatokat telefonon is be lehet mutatni a hatóságok kérésére, de a dokumentumra „rá kell tenni” (románul: a aplica – szerk. megj.) a kézi aláírást. Ezek után nagyon sokan "elektronikusan" írták alá a formanyomtatványt.

A kormány hétfőn a G4media.ro kérdésére közölte: az eredeti szándék valóban az volt, hogy az új típusú formanyomtatványokat kinyomtatás nélkül is lehessen használni, ezért egy külön rubrikát is elhelyeztek rajtuk az ujjal vagy számítógépes egérrel rajzolt aláírásnak, ám az elképzelésen módosítottak, mert az ilyen típusú aláírásnak nincs jogi értéke. Pontosabban csak akkor van, ha előzőleg az aláíró a 2001/455-es törvénynek megfelelően megszerezte az elektronikus aláíráshoz való jogot, ami egy bonyolult procedúra.

 

Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) parlamenti képviselője hevesen bírálta hétfői Facebook-bejegyzésében a kormány álláspontját. „Óriási butaság, hogy csak a golyóstollal aláírt nyilatkozatnak van jogi értéke. Fájdalmasnak tartom, hogy pont most, amikor amúgy is eleget szenvedünk, a minisztériumok ósdi bürokratái és jogtanácsosai szembemennek az innovációval, a digitalizálással, az eljárások leegyszerűsítésével” – írta a politikus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?