Kijárási tilalom: tíz lakossági kérdésre adott hivatalos választ a Román Rendőrség

Továbbra is tisztázatlan a lakosság számára a kijárási tilalom számos részlete. Egy bukaresti napilap összegyűjtött tíz kérdést, amelyekre a Román Rendőrség hivatalos válaszokat adott.

Eljárhat-e a más megyében lévő munkahelyére egy ingázó alkalmazott?

A katonai rendelet szerint engedélyezett a közlekedés a lakhely és a munkahely között. A jogszabály azt nem szögezi le, hogy a lakhelynek és a munkahelynek azonos városban kellene lennie, az ingázás tehát engedélyezett. Az egyetlen feltétel az, hogy az ingázó rendelkezzék a lakáselhagyást lehetővé tevő, a munkaadó által kiadott igazolással vagy saját felelősségre tett nyilatkozattal.

A 16. életévüket be nem töltött, illetve a 16 és 18 év közötti fiatalok esetében kinek kell aláírnia a saját felelősségre tett nyilatkozatot?

A 16 év alatti gyerek esetében a szülők egyikének vagy a törvényes gyámnak, 16 és 18 év között pedig magának a kiskorúnak kell aláírnia a nyilatkozatot.

A kijárási tilalom vonatkozik azokra a személyekre is, akiknek halaszthatatlan szakorvosi vizsgálatra kell elutazniuk egy másik megyébe?

A katonai rendelet nem határozza meg, hogy az orvosi rendelőnek milyen távolságra kell lennie a beteg lakóhelyétől. A hatóságok azt javasolják, hogy a nem túlságosan sürgős orvosi konzultáció esetében a beteg előzetesen érdeklődje meg az orvostól, hogy fogadja-e a rendelésen.

 

A katonai rendelet lehetővé teszi a lakosság számára, hogy a lakóhely közelében lévő üzletekből szerezzék be a legszükségesebb cikkeket. De mennyire messze lehet a lakhelytől a kereskedelmi egység? Végezhetünk-e bevásárlásokat a város túlsó felében?

A katonai rendelet nem jelöli meg tételesen, számszerűen a maximális távolságot lakhelytől, ajánlása szerint viszont az árukat a legközelebbi üzletben kell beszerezni. Azaz nem lehet a város másik felében lévő boltban bevásárolni, ha a lakóhely közelében van hasonló profilú üzlet.

Mennyire messze lakhat a segítségre szoruló idős vagy beteg hozzátartozó? Vihet-e valaki a más megyében lakó szüleinek élelmiszert vagy gyógyszert?

Igen.

Testmozgás, séta céljából milyen messzire lehet eltávolodni a lakóhelytől?

Sétálni, testmozgást végezni kizárólag a lakóhely – ház, tömbház – körül lehet. Nem megengedett viszont parkokban, játszótereken, sportpályákon, és tilos a közösen végzett testmozgás is.

Kutyasétáltatás céljából mennyire lehet eltávolodni a lakóhelytől?

A válasz hasonló az előzőhöz: kizárólag a lakóhely – ház, tömbház – körül lehet kutyát sétáltatni. Nem megengedett parkokban, játszótereken, sportpályákon.

A katonai rendelet lehetővé teszi a mezőgazdasági termelőknek, hogy eladhassák terményeiket. Egy kistermelő eladhatja áruját más városokban is?

Bár nincs meghatározva a távolság a gazdaság és az értékesítés helyszíne között, a jogszabály éppen arra irányul, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében minél kevesebbet érintkezzenek egymással az emberek. Ezért ajánlatos, hogy a termelő a gazdaságához minél közelebbi helyen adja el terményeit.

Mezőgazdasági munkák céljából elhagyhatják-e lakhelyüket a 11 és 13 óra közötti időintervallumon kívül a 65 évnél idősebb személyek?

Igen. A 65 éven felüliek számára a lakás elhagyását mindössze két órára engedélyező korlátozás a munkavégzésre nem, csupán személyes célokra vonatkozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?