DNA

Borboly a maszol.ro-nak: lehallgatták a telefonbeszélgetéseimet

Hónapokon keresztül lehallgattatta az ügyészség a hétfőn őrizetbe vett, majd kedden szabadlábra helyezett Hargita megyei tanácselnök telefonbeszélgetéseit – tudtuk meg a politikustól, akit hazautazása közben értünk el telefonon.

„Amíg a bíróság döntésére vártam, volt időm átlapozni a dossziémat. Az iratokból kiderült, hogy hosszú ideig lehallgatták a telefonbeszélgetéseimet. Az összeállított dokumentáció alapján már egy évvel ezelőtt őrizetbe vehettek volna, ezért gyanús nekem, hogy hétfőre időzítették ezt az intézkedést” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Borboly Csaba.

A nyomozati anyagból az is kiderült, az ügyészség három éve vizsgálódik a politikus ügyében. „Nagyon régóta kutakodnak utánam, nagyon sok feljelentést gyűjtöttek össze. Olyan ügyekkel gyanúsítanak és olyasmikért kérték az őrizetbe vételemet, amelyekért másfél, két éve is megtehették volna ugyanezt.  Ezért tartom különösnek a tegnapi intézkedést” – magyarázta.

A tanácselnök elmondta, a vádak alaptalanok, és ezt szerinte a keddi bírósági döntés is bizonyítja. Szerinte az igazságszolgáltatás teszi majd a dolgát, és ejti majd ezeket a vádakat. „Ahogy mondani szokták: ami nem öl meg, az megerősít, úgyhogy megyünk előre" – tette hozzá Borboly.

Kapcsolódók

Kimaradt?