Koronavírus-tesztelőt kapott a „frontmegyének” számító Arad

A koronavírus kimutatásához szükséges berendezést és három hónapra elegendő tesztet kapott csütörtök délelőtt az Arad Megyei Sürgősségi Kórház.

A megyei önkormányzat közleménye szerint a berendezést az állam- és kormányfőnek jelzett igény alapján kapta az egészségügyi intézmény, s a szakminisztérium és a megye költségvetéséből közösen fedezik. „Arad frontmegyének számít, itt jöttek be az országba a koronavírus-járvány sújtotta országokból hazatérő román vendégmunkások, az első fertőzésgyanús eseteket itt helyezték karanténba, a határrendészek, rendőrök, csendőrök, tűzoltók és egészségügyi dolgozók voltak elsőként kitéve a veszélynek, ehhez képest nem volt tesztgépünk eddig” – indokolta a szükségességét Iustin Cionca megyei tanácselnök a közleményben.

A gépet a volt városi kórház épületében állítják majd működésbe. A héten egy újabb tesztberendezés érkezik Aradra az egyik távközlési szolgáltató alapítványának felajánlásából.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?