Házhoz megy a segítség: Kolozsváron „szomszédolással” segíthet az időseken

Elindult a szomszedok.ro platform, amelyet a koronavírus idejére hoztak létre, hogy a kolozsvári magyar időseket segítsék – közölték a kezdeményezők.

„A koronavírus-járványra való tekintettel elindítjuk a Házhoz megy a segítség kezdeményezést, amely során segítséget nyújtunk azoknak az időskorúaknak, akik a legveszélyeztetettebbek ebben az időszakban. Kolozsvár nagyváros, az elképzelés újszerűsége az, hogy a segítséget helyben, lokálisan, a szomszédolás felerősítésével kívánjuk elérni” – részletezte Talpas Botond, a kezdeményezés ötletgazdája.

Az elindítói szerint a platform elsősorban azoknak szól, akik magukra vannak utalva, nincsenek itt élő hozzátartozóik és egymaguk kell boldoguljanak a mindennapokban. A kezdeményezők szeretnének feltérképezni minél több olyan 65 év feletti kolozsvári magyart, akinek most vagy egy ennél is nehezebb időszakban a segítségére lehetnek. A másik oldalon pedig azok a kolozsváriak állnak, akiknek lehetőségük van segíteni az időseken vagy a segítségre szorulókon.

A „segítők” csoportjához bárki csatlakozhat. Elsősorban olyanok, akik egyébként is lejárnának a boltba autóval vagy akár gyalog is, valamint nem esne nehezükre néhány alapvető élelmiszert beszerezni szomszédjaiknak is. „Ezáltal megtalálhatjuk a magyar szomszéd nénit, szomszéd bácsit”  – mondta Csoma Botond, a projekthez csatlakozó Kolozs megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő. „A platform egyben egy adatbázis is, amit a későbbiekben, a vészhelyzet fokozódása esetén használni lehet, illetve tájékoztatni tudjuk az önkormányzatot is, hogy melyek azok az esetek, amelyet az önkormányzatnak is segítenie kell. Tudni fogjuk, hogy kik azok, akik segítségre szorulnak” – tette hozzá.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének munkatársai 10 és 17 óra között telefonon is fogadják a segítségre szorulók és a segíteni akarók hívását. „Az eddigi rendszeres magyar nyelvű tájékoztatás mellett, ami a korona.rmdsz.ro honlapon olvasható, igyekszünk célzottan eljuttatni ezt az új kezdeményezést az magyar emberekhez” – mondta Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

A szomszedok.ro platform elkészítését egy kolozsvári fejlesztő cég, a Limitless Diversity Development vállalta: „a platform ötlete pénteken merült fel, a hétvégét pedig teljes mértékben erre szántuk, minden erőforrásunkat erre összpontosítottuk, természetesen bérmentve. Így három nap alatt létre tudott jönni a szomszedok.ro” – ismertette Fischer Ottó, fejlesztő és Polacsek Péter, projektmenedzser.

A kezdeményezők szerint több problémára is választ ad a szomszedok.ro platform. Elsődlegesen megoldja azt a gondot, amellyel az elmúlt napokban országszerte találkozhattunk: az idősek sajnos kijárnak a városba, van egy napi rutinjuk és fontos nekik, hogy rendezzék elintézni valójukat. „Nem várhatjuk el az idősektől, hogy otthon üljenek, ha nem tudják beszerezni a mindennapit és nem tudják kifizetni a számláikat. Ha megoldjuk a problémáikat, akkor megvédjük őket. Nagymamám például nagyon idős, 94 éves, a Györgyfalvi negyedben lakik egyedül, és ha nem segít neki a családja és a szomszédja, akkor biztos nagy problémája lenne megoldani a mindennapokat. Neki vannak kolozsvári hozzátartozói, de nem mindenki ilyen szerencsés” – magyarázta Talpas Botond.

A felület másik erőssége, hogy helyben oldja meg az idősek problémáit, visszahozva a szomszédolás hagyományát. A kezdeményezők szerint ez azért fontos, mert ha később korlátozva lesz a kijárás, akkor a legbiztosabb segítség az, ha a szomszédok összefognak, ezért arra kérnek mindenkit, hogy ha ismer a szomszédjában idős embert, jelezze és ők megkeresik ezeket a személyeket, hiszen fontos, hogy minél többen tudjanak egymásról és arról, akinek ma vagy a következő hetekben segítségre lehet szüksége – hangsúlyozták.

Hogyan működik a szomszedok.ro?

  • A „segítő” regisztrál a szomszédok.ro oldalon. A személyazonosságát manuálisan ellenőrizni fogják a platform kezelői. Biztonsági okokból kérnek egy fotót az illető személyijéről. Amint elfogadták a regisztrációt, a „segítő” megkapja a saját negyedében élő segítségre szorulók listáját. Maximum öt embernek, családnak tud segíteni.
  • A segítségre szoruló regisztrálhat az oldalon, vagy felhívhatja a szomszedok.ro oldalon, a kapcsolat résznél megadott Kolozs megyei RMDSZ által működtetett telefonszámokat (10 és 17 óra között). A szövetség alkalmazottai bevezetik a rendszerbe és a negyedében lakó „segítőknek” értesítést küldenek arról, hogy egy új ember lett regisztrálva.
  • A segítőnek ajánlják, hogy kesztyűt és kézfertőtlenítőt vigyen magával, illetve amennyiben lehetősége van rá, maszkot is szerezzen be.
  • A „segítő” a vásárlás előtt egyeztet a vásárlási listáról és ennek áráról a segítségre szorulóval. A legjobb, ha a segítségre szoruló tisztázza, hogy maximum X összegű bevásárlás történjen, a „segítő” pedig ehhez tartja magát.
  • A csomag kézbesítésekor a „segítő” felhívja a segítségre szorulót telefonon, hogy megérkezett a csomaggal. Ha lépcsőházba kell vinni, akkor felviszi és leteszi az ajtó elé, a kasszaszalagot a csomag tetejére helyezi, majd 3 métert hátralép. Ezután az idős személy ajtót nyit, elveszi a csomagot, a pontos pénzt pedig leteszi/kiteszi előre az önkéntesnek. Továbbiakról pedig telefonon lehet egyeztetni.
A romániai koronavírus-járvánnyal foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?