Riasztó statisztika: a pornóoldalak nézőinek 30 százaléka kiskorú

Nemzetközi statisztikák szerint az internetes pornóoldalak rendszeres látogatóinak egyharmada gyermek, jórészük pedig még tíz éves kora előtt felnőtteknek szánt szájtokat néz. Ebben a korban mindez komoly veszélyekkel járhat – figyelmeztetnek gyermekpszichológusok.

Az internetet használó gyermekek lelki és testi biztonságáért küzdő Enough Is Enough amerikai platform részletesen feltárja a felnőtteknek szánt – magyarán: pornóoldalak – fiatalabb korosztályra gyakorolt veszélyét. A pornográf képek, filmek rendkívül káros befolyást gyakorolnak a tinik lelki- és érzelmi világára. Elsősorban arra serkentik őket, hogy a „filmekből tanulva”, maguk is nemi kapcsolatokra kényszerítsék vagy zaklassák a náluk fiatalabbakat, visszaéljenek azok tapasztalatlanságával.

Az internetező gyermekek egy része már egészen korán elkezdi a nemi életet, a deviáns szexuális életet élő kiskorúak vagy áldozatokká lesznek, vagy pedig maguk válnak „csábítóvá” – figyelmeztet Stephen J. Kavanagh, a Protecting Children in Cyberspace című munka szerzője. A pornóoldalakat néző gyermekeknek felnőtt korukban komoly gondjaik támadhatnak a párkapcsolatok során, pszichológusok szerint élettársuk – elsősorban nyilván a női partner – sok esetben a családi erőszak áldozatává válhat, de ezek a személyek gyakran hajlamossá válhatnak nemi erőszak elkövetésére is. A gyermekfejjel nézett pornófilmek hatására ugyanis mindezt teljesen természetesnek tartják.

A szexuális életet túlságosan fiatal korban elkezdőket tapasztalatlanságuk miatt kiteszik magukat nemi betegségeknek, egyre gyakoribbá válnak a nemkívánatos terhességek, megnőhet az anyára maradó vagy állami gondozásba kerülő gyermekek száma.

Az Enough Is Enough emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a pornófilmek – függetlenül attól, hogy mennyire „erősek” a képsorok – rendkívül veszélyes üzenetet hordoznak: az ilyen filmeken „nevelkedett” gyermekek felnőtté válásuk alkalmával nem éreznek semmiféle felelősséget a nemi kapcsolatokat illetően, szexuális kapcsolataik alkalmával nem törődnek a védekezéssel, ami aztán további bonyodalmakhoz vezethet, ezekből a felnőttekből kerülnek ki aztán rendszerint a zaklatók.  

A szülők felelőssége

Mindennek kapcsán az Enough Is Enough szervezet a szülők felelősségére figyelmeztet. Manapság a szülőknek számos lehetőségük kínálkozik arra, hogy ellenőrizzék gyermekeik „internetes barangolásait”.

Ugyanerre figyelmeztetnek romániai IT -zakemberek is. A Mentsétek Meg a Gyermekeket civilszervezet „online biztonság” nevű programjának irányítója, Teodora Stoica abban látja a fő veszélyt, hogy internetezés közben nehezen kerülhetőek el a pornográf vagy erotikus oldalak. A pornóoldalak csak formálisan korlátozzák a 18 éven alattiak hozzáférhetését, voltaképpen azonban mindenki megnyithatja azokat.

Az internetezést biztonságossá tevő, vírusölő programokkal foglalkozó Bitdefender cég egyik szakértője, Silviu Stahie interjújában számos olyan programot ismertetett, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá a felnőtteknek szánt tartalmakhoz. Mindez minimális szülői erőfeszítést igényel, ezek a programok könnyen lehívhatók, aktiválhatók. Ezt követően a gyermekek internetes programokat csak a szülők engedélyével hívhatnak le, a szülők könnyen ellenőrizhetik a gyermekek internetes tevékenységét.

A törvények nem védik a gyermekeket

Romániában ugyanis a törvények nem védik ténylegesen a szexuális agressziónak kitett gyermekeket. A 11-12 éves gyermekeket zaklató tettesek enyhe, nem egyszer felfüggesztett büntetést kapnak.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően a 18 éven aluli gyermekek nem rendelkeznek szavazati joggal, nem vezethetnek gépkocsit, nem írhatnak alá hivatalos dokumentumokat. 16 év alatt nem választhatják meg saját maguk a vallásukat, nem házasodhatnak meg, még szülői engedély birtokában sem. A gyermekek 14 éves korukig nem vonhatók büntetőjogi eljárás alá lopás, rablás, gyilkosság esetén sem, mivel nincsenek büntetőjogi felelősségük tudatában. A törvények tehát minden esetben a gyermekek kiskorúságát tartják szem előtt.

Egészen másként fest a helyzet a zaklatás, szexuális erőszak esetében. Ha például egy 12 éves kislány nemi erőszak áldozatává válik, akkor a bíró nyugodtan feltételezheti – az idevágó törvénycikkely ezt lehetővé teszi –, hogy a kiskorú lány tudatában volt a cselekedet súlyosságának, így kifejezhette volna ellenszegülését. A törvény úgy véli ugyanis, hogy szexuális téren a 13 éven aluli gyermek is tudatában cselekedeteinek, így felelősség terhelheti érte.

Vagyis a bíró, illetve a büntető törvénykönyv szerint a kiskorú lánynak nem kell még tudnia arról, hogy a lopást a törvény bünteti, ismernie kell azonban a vonatkozó törvényt a szexuális kapcsolatok esetében. Néhány konkrét példa, hogy az igazságszolgáltatás milyen büntetéseket szabott ki, a bűnösöknek, a kiskorúakon elkövetett nemi erőszakért. Az ötödik osztályos Claudiát megerőszakolta egy 31 éves férfi. A tettest felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A 12 esztendős Daria a Facebookon ismerkedett meg azzal a férfival, aki nem sokkal erőszakosan szexuális kapcsolatra kényszerítette. A „Facebook-ismerős” maga is megúszta felfüggesztett börtönnel.

Kapcsolódók

Kimaradt?