Hat éves lányára bízta a volánt, majd élőben facebookozott

Az Arad megyei Galsa határában egy felelőtlen szülő 6 éves és 3 hónapos kislányára bízta a teherautója kormányát, majd élőben közvetítette a Facebookon a nem mindennapi látványt. 

A kislány lába alig ér le a pedálokig és az utat sem látja. Az anyósülésen a kislány apja biztatja csemetéjét, hogy adjon gáz.

A kislány édesanyja az aradon.ro helyi portálnak elmondta a felvétel szerdán, május 30-án készült. Tájékoztatása szerint az apukának sincs jogosítványa és nem ez az első alkalom, hogy a kislány a volánhoz ült. 

Az eset azért váltott ki országos felháborodást mert, - mint írtuk - alig egy héttel korábban a magyarországi a 4-es főúton Ceglédbercelnél egy Maros megyei rendszámú mikrobusz frontálisan ütközött egy homokszálító teherautóval, a balesetben a mikrobuszban utazó kilenc ember életét vesztette. Mint kiderült, a mikrobusz sofőrje facebookozott a baleset pillanatában, és az is kiderült, hogy a sofőr már korábban is okozott balesetet.

Az esetet követően a Román Rendőrség petíciót kezdeményezett annak érdekében, hogy a Facebook közösségi oldal elejét vegye a vezetés közbeni élő közvetítéseknek. Cikkünk születésekor közel 29 ezren írták már alá és több mint 56 ezren osztották meg a kezdeményezést.

A petíció címe „Stop az élő Facebook-adásnak vezetés közben! Like-old az életet!”. Ebben a rendőrség arra emlékeztet, hogy naponta öt ember hal meg Romániában autóbalesetben, egy részük azért, mert a gépkocsivezetők nem az útra figyelnek, hanem a telefonjukat nyomkodják a kormánynál. A petícióban felkérik a lakosságot, hogy jelentsék a közösségi oldal működtetőinek a vezetés közbeni élő Facebook-adásokat. „Minél többen jelentenek egy ilyen videót, annál nagyobb az esélye annak, hogy a Facebook véget vet az emberéleteket veszélyeztető jelenségnek” – olvasható a felhívásban. A petíció aláírói ugyanakkor arra kérik a közösségi oldal működtetőit, monitorozzák ezentúl sokkal figyelmesebben az ilyen jellegű élő közvetítéseket.

 

 

Kimaradt?