Lapértesülés: Johannis letett az előre hozott választásokról

A koronavírus-járvány felboríthatja a teljes választási évet: Klaus Johannis államfő letett az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról, de még az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani – írta szerdai számában a kormánypárthoz közel álló Adevărul.

A november óta kormány lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra készült, hogy Florin Cîțu miniszterelnök-jelölt régi-új kormányát nem fogja megszavazni a parlamentben, de a – Romániát a több mint egymilliós olaszországi román diaszpóra révén fenyegető – koronavírus-válság miatt mégis valószínűvé vált, hogy a csütörtöki bizalmi szavazáson a törvényhozók többsége a kabinet beiktatására szavaz majd.

Az Adevărul úgy tudja: a Cîțu-kabinetre mindenképpen „áldozati kormányként" tekint a PNL és a párt éléről államfővé választott Johannis. Az államfő a parlamenti választások után inkább Ludovic Orban pártelnököt bízná meg kormányalakítással. Ha csak novemberben lesznek parlamenti választások, és a szociális gondok addig kikezdik a PNL népszerűségét, Cîțu magára fogja vállalni a kudarc politikai felelősségét, hogy megmentse pártja választási esélyeit – írta a lap.

A jelenlegi parlamentet uraló, ősz óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) megosztott az előre hozott választások kérdésében: Marcel Ciolacu ügyvivő pártelnök elvileg szeretné az alkalmat felhasználni arra, hogy megszabaduljon Liviu Dragnea volt PSD-elnök embereitől, de a szociáldemokrata törvényhozók többsége inkább kitöltené mandátumát. Az Adevărul szerint most már a parlament feloszlatását korábban szorgalmazó kisebb jobbközép pártok is azon az állásponton vannak, hogy az egészségügyi válság közepette teljes jogkörrel működő kormányra van szüksége az országnak, és véget kell vetni a kormányválságnak.

De nemcsak a parlamenti választások előrehozásának valószínűsége csökkent: az is kérdésessé vált, hogy a júniusban esedékes önkormányzati választásokat meg fogják-e időben rendezni. Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök a lehetséges dátumokról (június 14., 21., vagy 28.) egyeztetett kedd este a pártokkal. A megbeszélésen a koronavírus-járványra hivatkozva többen azt javasolták, hogy csak ősszel rendezzék meg a helyhatósági voksolást is.

Ennek azonban kétséges a jogi háttere. A polgármesterek négyéves megbízatása ugyanis június közepén lejár, és a parlamentnek pontosítania kellene azokat a törvényeket, amelyek tisztázzák, milyen rendkívüli helyzetekben és mennyi időre hosszabbítható meg az önkormányzati vezetők mandátuma.

Kapcsolódók

Kimaradt?