Viharkárok: a kirándulók kedvelt útvonalai váltak járhatatlanná Hargita megyében

Hargita megye kiránduló-ösvényeinek több mint fele járhatatlanná vált a viharok által kidöntött fák miatt. A helyzet súlyosságát csak a hó elolvadása után lehet majd felmérni – közölte az Agerpres hírügynökséggel Fekete Örs, a megyei tanács hegyi- és barlangi mentőszolgálatának vezetője.

Fekete Örs tájékoztatása szerint a Balánbányát az Egyeskővel összekötő két útvonalon okozták a legnagyobb kárt a viharok. A kirándulók által igencsak kedvelt két útvonalat le kellett zárni, miután fák százait döntötte ki a szél.

A hegyimentőknek sikerült egy kerülő ösvényt járhatóvá tenniük az Egyeskő felé, a helyzet azonban egész Hargita megyében súlyos. „Megyeszerte nagy problémák vannak a turisztikai útvonalakkal, nagyon sok fa kidőlt. Ez a helyzet a kiránduló-ösvények több mint felét érinti, pontos adataink azonban csak akkor lesznek, miután elolvadt a hó, és fel tudjuk mérni a terepet” – mondta a szakember.

A kiránduló-ösvények járhatóvá tételéhez a hegyimentők kérték az erdészek és a közbirtokosságok segítségét. Fekete Örs felidézte, hogy a kidőlt fák tavaly télen is megyeszerte nagy károkat okoztak számos turistaösvényen, és a hegyimentők egész évben dolgoztak azok járhatóvá tételén; ez az év pedig ugyancsak nehéznek ígérkezik ebből a szempontból.

Fekete Örs arra kérte a kirándulókat, hogy a Hargita megyei Salvamont Facebook-oldalán jelezzék a turistaösvényeken észlelt nagyobb akadályokat, mert a hegyimentőknek időbe telik, amíg elkészülnek a teljes terepfelméréssel. A Hargita megyei turistaösvények hossza összesen több mint 2 500 kilométert tesz ki.

(Címlapi illusztráció forrása: Salvamont Ciuc - Csíki Hegyimentő Csapat/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?