Női tagozat és kevesebb platform az RMDSZ-ben

Megalakul a női szervezet, karcsúsodik a Szövetségi Elnökség, erősödik az önkormányzati képviselet és ötben szabják meg a platformok számát – ezek a fontosabb alapszabályzat-módosító javaslatok, amelyekről szavazni fog május 25-én Csíkszeredában az RMDSZ kongresszusa. A módosításokra vonatkozó tervezetet szombaton véglegesíti a Nagyszebenben ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa.

Régi mulasztás: a női szervezet

Kovács Péter főtitkár, kongresszusi biztos a maszol.ro-nak elmondta: a kongresszus tétje az, hogy az RMDSZ beazonosítsa a romániai magyar társadalom legfőbb problémáit, és megoldást tudjon ezekre nyújtani. Ezt a célt szolgálja az RMDSZ programjának átalakítása és a kongresszusi dokumentumok elfogadása. A küldöttek Csíkszeredában a régiók és az alkotmánymódosítás kérdésében, gazdasági téren, a szórvány és a Székelyföld ügyében, az európai polgári kezdeményezés témakörében foglalnak majd állást.

A kongresszus másik fontos napirendi pontja az alapszabályzat módosítása lesz, amelynek célja egy ütőképesebb, hatékonyabb, jobban működő szervezetet kialakítása. Kovács Péter az egyik legfontosabb módosításnak az RMDSZ női tagozatának létrehozását tartja. „Úgy gondolom, hogy ezzel egy régi mulasztást pótolunk” – magyarázta.  Szerinte egyik fő oka annak, hogy nincs elég hölgy a romániai magyar politikában vagy az RMDSZ-ben éppen az, hogy nincs egy olyan szervezet, mint például az ifjúság terén a Magyar Ifjúsági Értekezlet, ahová be tudnak lépni, ahol tevékenykedni tudnak, ahol előbbre tudnak lépni. „A név ugyan még nincs eldöntve, de előreláthatóan női szervezet néven fog létrejönni egy ilyen testület, amelyik a különböző döntéshozói szinteken képviselettel fog rendelkezni” – mondta a főtitkár.

Egy másik fontos módosítás a platformok megerősítésére vonatkozik. Kovács Péter szerint ugyanis jelenleg az a gond, hogy egyik napról a másikra akárhány platformot lehet létrehozni. „Ezeknek nincs sem társadalmi támogatottságuk, és nem is az ideológiai műhelyek kialakítására vonatkozó elképzelést erősítik” – érvelt a főtitkár. Ezért most ötben határozzák meg az RMDSZ platformjainak a számát: lesz egy kereszténydemokrata, egy szociáldemokrata, egy liberális, egy kisgazda és egy zöld platform. Az SZKT-ban képviselt jelenlegi kilenc platform tagjai a felsoroltak bármelyikébe be tudnak iratkozni.

Kovács Péter szavai szerint az öt platformból három a klasszikus ideológiákat jeleníti meg, a kisgazda platform pedig a romániai magyar társadalom szintjén nagyon nagy fontossággal bír. Az ötödik, a zöld, az alternatív platform lesz: akik egyikbe sem tudnak betagozódni, azok a zöld platformba iratkozhatnak be. Kérdésünkre a politikus hangsúlyozta: a módosításokat az SZKT-ban képviselt platformok döntő többsége támogatja.

Egy másik módosító javaslat szerint az RMDSZ operatív döntéshozó testülete, a jelenleg 18 tagú és emiatt nehézkesebben működő Szövetségi Elnökség 9 fősre szűkül. A szervezet valamennyi fontosabb testületének a vezetője lesz a tagja, és egyik napról a másikra, egyik óráról a másikra tud majd döntést hozni, ha szükséges.

A szándék szerint a Szövetségi Állandó Tanácsban erősítenék az önkormányzatok képviseletét. Valamennyi megyeszékhely polgármestere – jelenleg Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy elöljárója –, illetve ahol nincs polgármester, a megyeszékhely alpolgármestere – jelenleg Marosvásárhelyé, Zilahé, Aradé és Kolozsváré – helyet kap a testületben. „Célunk az, hogy az önkormányzataink bekapcsolódjanak az operatív döntéshozatalba, közelebb kerüljenek a szervezeti élethez” – magyarázta a főtitkár.

„Vizuális szempontból 21. századi kongresszus”

Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán minden eddiginél nagyobb lesz a küldöttek száma. Ennek oka, hogy szavazati joggal jelen lesznek a polgármesterek és a városi alpolgármesterek is. „A választási kampányban, de a négyéves kampányok közötti időszakban is a polgármesterek viszik a nehezét a munkának. A polgármestereink nagyobb része jól dolgozik, éppen ezért úgy gondoljuk, hogy ott a helyük az RMDSZ legfelsőbb döntéshozó fórumában, a kongresszuson” – indokolta a döntést Kovács Péter.

Ez lesz ugyanakkor az első RMDSZ-kongresszus az elmúlt 23 évben, amelyet sportcsarnokban tartanak, az összesen 785 küldött, 200 újságíró és több mint 100 meghívott ugyanis nem fér be egyetlen egy erdélyi előadóterembe sem. Kovács Péter szerint ez szervezési gondokat okoz, ám kitalálták a módját, és „vizuális szempontból 21. századi kongresszust” fognak megszervezni.

Akárcsak az előző kongresszusokra, Csíkszeredába meghívták az összes romániai és magyarországi parlamenti párt elnökét – köztük a magyar és a román kormányfőt –, kivéve a szélsőségeseket: a Jobbik és Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) vezetőjét. Az Európai Néppárt vezetői előreláthatóan videóüzenetet fognak küldeni a küldötteknek.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?