Koronavírus: rendkívüli intézkedések az érintett Gorj megyei községben

Betiltotta a Gorj megyei prefektus a tömegrendezvényeket a Prigorai nevű községben, ahol elsőként mutatták ki a koronavírus romániai jelenlétét. Az iskolákat is bezárták.

Ion Cristinel Rujan prefektus csütörtökön elmondta: hivatalának határozata értelmében a településen felfüggesztik az összes kulturális és sportrendezvényt. Az iskolákban fertőtlenítést végeznek, és amíg a folyamat tart, szünetel az oktatás.

A prefektus közölte azt is, hogy házi karanténba került az összes olyan személy a községben, aki korábban érintkezett a koronavírusos fiatalemberrel. Házi karanténban vannak Gorj megye más településein azok a személyek is, akik a korábban Romániában járt, szintén fertőzött olasz férfivel érintkeztek. Folyamatosan élelmiszerrel és vízzel látják el az otthonukban rekedt embereket.

Ion Cristinel Rujan elmondta, folytatódik a megyében a csendőrség bevonásával azoknak a személyeknek az azonosítása, akik korábban a prigorai fiatalemberrel érintkezték. Azonosításuk után ezek az emberek, azonnal házi karanténba kerülnek. A „nulladik páciensként” számon tartott, tünetmentes fiatalembert jelenleg a bukaresti Matei Balș intézetben kezelik.

Kapcsolódók

Kimaradt?