Eszeveszett vásárlásba kezdtek az emberek a koronavírus miatt

A koronavírustól való félelem kezd beszívárogni Romániába is, az emberek megrohamozták a nagy bevásárlóközpontokat, több hónapra elegendő alapélelmiszert vásároltak fel. 

Az Oberservator tudósítása szerint az emberek zsákszámra veszik a lisztet és puliszkalisztet, tucattjával a konzerveket és tízessével a palackozott vizet. A bevásárlóközpontok tájékoztatása szerint a nagy egyházi ünnepek vagy szilveszter előtt sem voltak ilyen volumenű eladásaik. A jelenség nem korlátozódik egyetlen városra, hasonló riportok készültek az ország különböző pontjain.

A nagy bevásárlóközpontok megrohamozása egyértelműen kapcsolatban áll a koronavírustól való félelemmel, ami az olaszországi elterjedése után elérhető közelségbe került a romániai lakosság számára is, amely ezer szállal kötődik Olaszországhoz, ahol t0bb mint egymillió román állampolgár dolgozik.

A hisztéria lecsillapítása érdekében az egészségügyi miniszter kedden találkozóra hívta a nagy bevásárlóláncok képviselőit és közösen próbálták megnyugtatni a lakosságot, hogy nincs okuk az aggodalomra, az üzletláncok ellátása nincs veszélyben, nagy készletekkel rendelkeznek. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?