banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„Politikai ideológiák helyett eszméket tűzött zászlajára” – 30 éves a Kolozs megyei RMDSZ

„Azok, akik megalapították a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, a jövőbe tekintettek: tudták, olyasvalamit kell létrehozni, ami nem kizárja a közösségeket, hanem összefogja azokat” – hangsúlyozta kedd este Kelemen Hunor szövetségi elnök, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet fennállásának 30. évfordulóján. Az ünnepségen az alapító tagok és a jelenlegi tisztségviselők közösen emlékeztek a forradalom utáni eseményekre.

Napra pontosan, 1990. február 18-án alakult meg Kolozsváron az Kolozs megye RMDSZ. A születésnapi eseményen Csoma Botond, a szervezet elnöke felidézte három évtizedes történetüket: a Kolozsvári Állami Magyar Színházban alakuló ülésen már több helyi vagy régiós szervezet képviselője vett részt, és „az azóta eltelt harminc évben sem nevében, sem küldetésében nem változott a szövetség. Három évtized alatt több ezer ember tudása és munkája segítette a szervezetet”.

Hozzátette, az értelmiség vezető szerepet vállalt az alapításban, mégsem nevezhető elitizmusnak kezdeményezésük, hiszen más társadalmi rétegekkel együttműködve igyekeztek érdekképviseleti szervezetet létrehozni. December és február fontos stációja volt a Kolozs megyei és a kolozsvári magyarság önszerveződésének – emelte ki Csoma Botond. Rávilágított, a forradalom utáni hónapokban nem ültek tétlenül a kolozsváriak, hiszen már decemberben összegyűltek a Szabadság napilap szerkesztőségében, hogy megvitassák, hogyan találja meg az erdélyi magyarság helyét a szabadságban.

Az ünnepségen megtudtuk, a Kolozs megyei alapítók sem gondolkodtak pártban, hanem érdekvédelmi szervezet, egy szövetség létrejöttét támogatták. „Ez nem azt jelentette, hogy a különböző ideológiák nem kaptak helyet a szervezetben, viszont első helyen az érdekvédelem állt, függetlenül attól, hogy valaki szociáldemokrata, konzervatív vagy liberális beállítottságú volt” – magyarázta a Kolozs megyei szervezet elnöke.

Az ünnepi eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök is felszólalt. Elmondta, 1989 decemberében nem volt jelen az RMDSZ alapításánál, mégis közelről tapasztalhatta, miként szerveződik Kolozsváron szövetséggé a magyar közösség, hiszen egyetemistaként barátaival akkor hozta létre a Jelenlét című irodalmi lapot.

„Harminc évvel ezelőtt eszméket és nem politikai ideológiákat tűztünk a zászlónkra. Egy másfélmilliós közösség esetében ez volt a helyes út, és nem az ideológiák kizárólagossága” – mutatott rá a szövetségi elnök, hiszen a szabadság, a társadalmi jogegyenlőség, az etnikai identitás képviseletének eszméje alkalmas volt újraépíteni a megsemmisítésre ítélt közösséget.

Kiemelte, az erdélyi emberek szabadságra, jogegyenlőségre vágynak, és meg akarják őrizni az identitásukat, a nyelvüket, a kultúrájukat, a vallásukat, mindezt itthon, a szülőföldjükön. Elkerülhetetlen, hogy a fiatal nemzedékek – azok, akiknek nincs közvetlen tapasztalatuk a szabadság hiányáról, a rendszerváltásról – lássák, „honnan jövünk, hova jutottunk el, és tudják továbbvinni a stafétát”, hiszen más kihívásokat látnak maguk előtt, mint az alapító tagok – érvelt Kelemen Hunor.

A nemzeti identitás és a szabadság megőrzésének kihívására az elkövetkezendő évtizedek fognak választ adni, de az, amit az alapítók nemzedéke és az őket követő sok százezer ember tett a szövetség munkájában, megteremtette az alapot, amelyre építkezhetnek. A nagy többség pedig nem is látszott: nem jelentek meg a médiában, nem írt róluk a sajtó, mégis ők hozták a híreket, és vitték a zászlót Kolozsváron és a Kolozs megyei településeken egyaránt – idézte fel a szövetségi elnök.

A leghosszabb ideig, pontosan hat évig, Kónya-Hamar Sándor töltötte be az elnöki tisztséget a szövetség Kolozs megyei szervezetében. Az ünnepségen élményeiről és elnöksége alatt kifejtett munkájáról beszélt az egybegyülteknek. Az alapító tagok sorából Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait. A felszólalások sorát az ifjúság képviselője, Csorba Zsuzsanna, a Kolozs Megyei Ifjúsági Szervezet elnöke zárta.

Az ünnepség végén a Kolozs megyei és helyi szervezetek alapító tagjainak, valamint a volt megyei elnöknek díszoklevél formájában köszönték meg a fáradhatatlan munkát, amelyet a Kolozs megyei magyar közösségért végeztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?