Magyar közösségi teret hoztak létre Marosvásárhelyen

A sajtónak már bemutatták, egy hét múlva pedig a nagyközönség is birtokába veheti a „közeget”, Marosvásárhely egyetlen közösségi terét.

A MIET – Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács kezdeményezésére kialakított helyiség az itthon maradt és itthon tenni akaró fiatalok projektjeinek és kezdeményezéseinek biztosít teret.

„Nem látunk hasonló közösségi teret Marosvásárhelyen, de több fiatal is jelezte, hogy igény lenne erre. A környező fejlődő városokban pedig léteznek ilyen terek, és sikeresen működnek, ezért vágtunk bele mi is” – fogalmazott a Maszolnak Birtalan István, a közeg ötletgazdája, a Maros megyei Ífjúsági Egyeztető Tanács elnöke. Kijelentette, a közeg minden olyan törekvésnek helyet ad, amelyek hozzájárulnak a város és a régió szellemi, kulturális és gazdasági fejlődéséhez.

„A közösségépítés a cél, a tér megvan, most azonban fel kell töltenünk tartalommal. Ebben azonban nemcsak a MIET vállal szerepet, számítunk mindenkire, akinek fontos a város”  - hangsúlyozta Birtalan István. A tér ugyanakkor közösségi irodaként is fog működni, amely a coworking irodák mintájára alternatívát jelent mindenkinek, aki nem otthon, vagy a kávézóban szeretné a napi tevékenységét, munkáját elvégezni.

Emellett állandó rendezvények helyszíneként is működik, itt szervezik meg ezentúl az Édentől keletre filmklubot, a Salus Plus beszélgetéssorozatot, valamint egy írás- és beszédfejlesztő műhelymunkát. A közeg jövő héttől naponta 9 és 17 óra között fogadja a látogatókat – mindenki előtt nyitott, aki rendezvényt szeretne szervezni, de nem talál hozzá teret.

 „Aki ingyenes rendezvényt szervez, annak mi is ingyen biztosítjuk a teret, akár délután 17 óra után is. Aki belépőjegyet kér, attól mi is elvárjuk, hogy hozzájáruljon a költségeinkhez” – mondta Birtalan István, a marosvásárhelyi közösségi tér ötletgazdája.

Kapcsolódók

Kimaradt?