Borboly Csaba továbbra is Hargita megye vezetője szeretne maradni

Sajtótájékoztatón jelentette be kedden délután Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy a helyhatósági választások után is szeretné megőrizni tisztségét. Borboly Csaba kiemelte: több helyi RMDSZ-szervezettel egyeztetve hozta meg a döntését.

A megyeelnök kifejtette: jó csapattal dolgozhatott az elmúlt négy évben, és mindenképpen folytatni szeretné az elkezdett munkát. Szavai szerint Hargita megye az elmúlt években számos területen jelentős fejlődést tudott felmutatni. Borboly Csaba hangsúlyozta, a visszajelzések és az elmúlt időszak közvélemény-kutatásai megerősítették abban, hogy jó úton járnak a megye fejlesztésében.

A tanácselnök ugyanakkor rámutatott, hogy a megye három térsége (Csík-, Udvarhely- és Gyergyószék) csak összefogva, közösen vezetheti a megyét. A megyei tanácselnöki tisztséggel kapcsolatosan még tárgyalásokat fognak folytatni a másik két régió képviselőivel, tehát a gyergyói és az udvarhelyszéki RMDSZ vezetőségével is egyezségre szeretnének jutni.

Borboly Csaba bízik abban, hogy ezek a tárgyalások eredményesek lesznek, hiszen szeretné a megyei tanács elnökeként folytatni munkáját. „Vannak elképzeléseink, konkrét terveink, készen állunk arra, hogy a európai uniós támogatásokat a lehető legeredményesebben lehívhassuk a 2021-ben kezdődő pályázati ciklusban" – jelentette ki.

A tervekkel kapcsolatosan kiemelte az úthálózat fejlesztését, inkubátorházak létrehozását, középületek felújítását, a szociális ellátórendszer javítását. Közölte, hogy a Megyei Sürgősségi Kórházat öt éven belül regionális kórházzá kívánják nyilváníttatni. Ugyanakkor kiemelt jelentőségűnek tartja a fiatalság ügyét és azt is, hogy az oktatásban jól képzett oktatók képezzék a jövő szakembereit.

Kitért a turizmusra is. „Szeretnénk megduplázni a megyében eltöltött vendégéjszakák számát. Ugyanakkor azt a lehetőséget is kihasználnánk, amelyet a helyi termékek és az idegenforgalom összekapcsolása kínál” – fejtette ki Borboly Csaba. Az elnök elmondta: a napokban személyesen keresi fel a megye számos települését és személyesen fogja kérni a helyi szervezetek támogatását. 

Ahhoz, hogy Borboly Csaba megyei tanácselnök maradhasson, előbb a csíki területi RMDSZ-nek kell jelölnie őt a tisztségre. Az azonban még nem dőlt el, hogy a szervezetnek ki a jelöltje. Elképzelhető, hogy Borboly Csabának lesz kihívója Tánczos Barna szenátor személyében, aki korábban már beszélt erről a szándékáról. A jelöltaspiránsoknak a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) következő üléséig jelezniük kell indulási szándékukat. A jelöltaspiránsoknak ugyanakkor legkevesebb 6200 támogató aláírást kell összegyűjteniük február 14-ig. A jelöltről a TKT dönt. A csíkihez hasonlóan a gyergyói és az udvarhelyi területi RMDSZ-nek is lehet megyeitanácselnök-jelöltje, és a három szervezet egyeztet a közös jelölt személyéről. A megyei tanácselnököket a jelenlegi törvény szerint közvetlenül választják meg. A kormány jelezte: sürgősségi rendelettel visszatérne arra, hogy a megyei önkormányzati képviselők válasszanak a soraikból megyevezetőt.

Kapcsolódók

Kimaradt?