Dragnea nem akarta „minden áron” elkerülni a börtönt

Nem akarta „bármilyen áron” elkerülni a börtönt Liviu Dragnea – jelentette ki csütörtökön a legfelsőbb bíróságon a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, hozzátéve: tisztességes tárgyalásra számított.

„Bár a sajtóban azt mondták, hogy bármilyen áron megpróbáltam kijutni a börtönből, ez nem így van. Fizethettem volna egy bizonyos árat, de nem akartam, tisztességes tárgyalást akartam" – mondta a bíráknak.

Amikor az újságírók rákérdeztek, hogy milyen „árra” utalt, Dragnea azt mondta: „Románia lett volna az ár”.

"Azt gondoltam és továbbra is azt gondolom, hogy egy embert csak egy, a törvény alapján létrehozott bíróság ítélhet el. Nem lehet tisztességes eljárásról vagy ítéletről beszélni egy jogellenesen létrehozott bíróság esetében" – hangoztatta.

Dragnea ügyvédei szintén azt állítják, hogy az ellene kimondott ítéletet egy törvénytelenül létesített testület hozta, ami jogellenes fogva tartáshoz vezetett, és kérték, hogy fogadják el fellebbezésüket.

Az ügyész a fellebbezés elutasítása mellett érvelt. A legfelsőbb bíróság egy későbbi időpontban hirdet ítéletet Dragnea fellebbezésével kapcsolatban.

Liviu Dragneát tavaly május 27-én ítélték jogerősen három és fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. A vád szerint Dragnea – aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt – közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.

Kapcsolódók

Kimaradt?