Szatmár megyében keresik a kislányt – azonosították „Erdély Maugliját” és a szüleit

A gyámhatóságnak sikerült azonosítania azt a „név és iratok nélkül élő” szilágysági kislányt, akinek hányatott sorsáról egy alapítvány segítségével szereztek tudomást. A gyermeket most Szatmár megyében keresi a rendőrség.

Mint hétfőn beszámoltunk róla, a kislányra a József Jótékonysági Alapítvány önkéntesei bukkantak rá a Szilágy megyei Romlott nevű faluban, a helyi roma kolónia egyik viskójában. Az embertelen körülmények között élő, négy év körüli gyermeknek láthatóan senki nem viselte a gondját: beteg, mosdatlan és kócos volt, kommunikálni sem volt képes a környezetével.

Az alapítvány egyik önkéntese, Kabai Ottó arról számolt be hétfőn a Maszolnak, hogy a kislányt egy állítólagos nagybácsi „nevelte”, aki szerint a gyermeknek születési bizonyítványa sincs, és még a nevét sem tudták pontosan a roma közösség tagjai. A szülei kilétéről nem voltak információk, a gyermekről a rendőrségen és a polgármesteri hivatalban sem tudtak.

A Szilágy Megyei Szociális, Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság január 17-én értesült a kislány helyzetéről egy neve elhallgatását kérő feljelentőtől. A gyámhatóság kedden véglegesítette a jelentését erről az ügyről. A Szilágy megyei tanács alelnöke, Szilágyi Róbert által rendelkezésünkre bocsátott dokumentum szerint a feljelentőtől azt az információt kapták, hogy a gyermek „az egészségre nézve ártalmas körülmények között, születési bizonyítvány és szülők nélkül él egy omladozó házban”. A nevelői, akiknek gondoskodniuk kellene róla, azt állították a gyámhatóság ellenőreinek, hogy a gyermek szülei külföldön tartózkodnak. 

A jelentés szerint a gyámhatóságnak sikerült előkerítenie a „Maricsika” néven emlegetett kislány születési bizonyítványát: Alinának hívják, 2015-ben született, hivatalos lakhelye Alsóegregyen van. Édesanyjával és a nő élettársával azonban ugyanazon az udvaron él a községhez tartozó, Romlott nevű faluban, mint az előzőleg „nagybácsikájaként” emlegetett férfi és a felesége. Utóbbiak gondjaira volt bízva a gyermek, amikor a József Jótékonysági Alapítvány önkéntesei találkoztak vele.

Január 20-án a Szilágy megyei rendőrség a gyámhatóság képviselőivel együtt kiszállt a feljelentő által megadott helyszínre, de a keresett családot nem találta otthon. A szomszédok állítása szerint a gyermek az édesanyjával és a nő élettársával Szatmárra ment rokonokat látogatni.

A gyámhatósága a jelentésében megállapította: a gyermek életkörülményei valóban nem megfelelőek, de rendelkezik születési bizonyítvánnyal, és van egy szülője is. A dokumentum szerint a helyszínre ellátogató felügyelőnek az a javaslata, hogy a rendőrség segítségével kutassák fel a gyermeket és az anyját. Ezt azzal indokolta, hogy a gyámhivatali látogatás során nem találták a helyszínen az említett családot, így a lakhelyük még tisztázatlan. A Szilágy megyei rendőrség szóvivője, Sorina Cristea a Maszolnak kedden megerősítette: a gyámhatósággal együttműködve nyomoznak a gyermek ügyében.

Mit szólnak a fejleményekhez az önkéntesek?

Kabai Ottó, a József Jótékonysági Alapítvány önkéntese a Maszolnak elmondta, „most már bizonyos, hogy eltűnt a gyermek”. Közlése szerint érdeklődött a kislányról a gyámhatóságnál, és őt is arról tájékoztatták, hogy az ellenőrök a rendőrséggel karöltve a helyszínre mentek, de „nyoma veszett” a gyermeknek.

 

Hozzátette, arról már nem tájékoztatták őt, hogy a kislánynak mi a valódi neve, ahogyan arról sem kapott információt, hogy a kislánynak voltaképpen vannak iratai és van anyja is. Kabai Ottó elmondta, egyelőre „távolról követi” az eseményeket, mert veszélynek van kitéve, bánthatja is a roma közösség. Ahogy kedden közzétett Facebook-bejegyzésében fogalmazott: úgy érzi, hogy egy háborúba csöppent bele.

Kapcsolódók

Kimaradt?