Visszaesés: ismét kórházba került több mint tíz gyerek az aradi német líceumból

Alighogy újrakezdték a tanítást az aradi Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum általános iskolai osztályainak otthont adó épületében, ahol a múlt héten tömeges megbetegedés történt a diákok körében, hétfőn újabb 11 tanuló került kórházba hasonló tünetekkel. A hatóságok értetlenül állnak a történtek előtt.

Január 13-án, hétfőn kora délután, a tanítás után jelentkeztek az első hatodik-hetedik osztályos tanulók az Arad Megyei Kórház sürgősségi osztályán erős rosszullétre, hányingerre, fejfájásra és légzési nehézségre panaszkodva, emellett mindegyiküknek vörös kiütés jelent meg az arcán. A katasztrófavédelmi felügyelőség bakteriológiai csoportja és a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) azt állapította meg, hogy a Posada utcai épületben a három nappal korábban elvégzett fertőtlenítési és rovarirtási munkálatok során használt, túl nagy koncentrációjú vegyszerrel való érintkezés, illetve a belélegzett gázok miatt történt a tömeges megbetegedés.

Összesen 59 gyerek került kórházba, közülük 28-at be is utaltak kezelésre. A tanítást a múlt keddtől felfüggesztették a német tannyelvű iskola „kisépületében”, csak január 20-án, hétfőn folytatódott az oktatás, miután kitakarították, kiszellőztették a tantermeket, és a DSP egészségügyi szempontból alkalmasnak minősítette a helyszínt.

Ehhez képest a kényszerszünet utáni első tanítási napon 11-en hasonló tünetekre panaszkodtak. Bár a gyerekek többsége nem akart kórházba menni, a közegészségügyi igazgatóság kifejezett kérésére orvoshoz fordultak. Simina Roz, a megyei kórház sajtószóvivője megerősítette, hogy a kiskorúakon ugyanolyan tünetek jelentek meg, mint a társaikon a múlt héten.

Constantin Cătană, az Arad megyei DSP igazgatója elismerte, hogy nem találnak magyarázatot a történtekre. Mint mondta, háromszor is járt hétfőn a kórházban, hogy meglátogassa a gyerekeket, és megkérdezze őket, hogy mivel kerültek kapcsolatba. „Lehet akár ételmérgezés, vagy akár allergiás reakció, egyelőre nem találok rá magyarázatot” – mondta tanácstalanul.

Korábban a fertőtlenítést végző dévai cég tulajdonosa is azt állította, hogy nem hibáztak, és közel 30 éves praxisa alatt nem fordult elő, hogy megbetegedést jelentettek ott, ahol ők előzőleg kártevőirtási munkálatot végeztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?