Annák, Áronok és Márkok jöttek a világra 2019-ben Kolozsváron

Tavaly összesen 6 963 gyerek született a kincses városban – közülük 432 magyar –, 296-tal többen, mint 2018-ban. A legnépszerűbb keresztnevek a magyar családok körében az Anna, Áron és a Márk volt, a román családokban pedig a Maria és az Andrei – tájékoztatott Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája. 

Érdekesség, hogy a lányok száma jelentősen meghaladta a fiúkét: míg 2018-hoz képest tavaly 7 fiúval kevesebbet anyakönyveztek (összesen 3370-et), a lányok száma jóval magasabb lett, mint 2018-ban – pontosabban 303-mal.

Legnépszerűbb keresztnevek

Tavaly 432 magyar gyereket anyakönyveztek Kolozsváron, 198 lányt és 234 fiút. 2019-ben megőrizték népszerűségüket a korábbi években is legkedveltebb lány keresztnevek a kolozsvári magyar szülők körében: az Anna (12) mellett továbbra is a lista elején szerepel a Hanna (10), az Emma (7) és a Nóra (6). 2018-ban a legnépszerűbb nevek a magyar gyerekek esetében a lányoknál az Emma (16), a Nóra (13), az Eszter (13), az Anna (13), a Zsófia (11) és a Hanna (7) voltak. 

A fiúk esetében tavaly átrendeződött a népszerűségi rangsor 2018-hoz képest: tavaly az Áron és a Márk (13), a Dávid (12) és a Dániel (9) nevek voltak a leggyakoribbak, tavalyelőtt a fiúnevek körében az Ádám (12), az Erik (9), a Dominik és az Ákos (8-8) lett dobogós.

2019-ben a Petra nevet 6, az Ingrid és a Zsófia nevet 5-5 esetben választották a magyar szülők. 9 Erik nevű és 8-8 Krisztián és Máté nevű magyar kisfiút anyakönyveztek tavaly Kolozsváron.

A román családok körében az Andrei mellett (407) népszerű maradt az Alexandru (257), a Matei (248), a Ştefan (223), a David (220), a Mihai (142) és a Vlad (134), a lányok esetében a Maria toronymagasan vezet (718), szerényebb népszerűséggel követi a Sofia (178), az Ana (136), az Elena (127), a Ioana (118), az Antonia (94), az Irina és a Ştefania (90-90).

Több mint 2 000 pár kötött házasságot

A 2019-ben kötött házasságok száma összesen 2 412, ez a szám tartalmazza a honosított házasságok számát (381) is – ehhez képest tavalyelőtt 2 504 házasságot anyakönyveztek Kolozsváron. Magyar nyelvű szertartást 80 pár kért.

2019-ben közigazgatási úton 78 pár vált el, tízzel több, mint 2018-ban. 4 698 halotti bizonyítványt állítottak ki, 261-gyel kevesebbet, mint két éve. A 6 963 születéssel összevetve elmondható, hogy Kolozsváron a természetes szaporulat tavaly is pozitív volt.

Összesen 450 pár ünnepelte tavaly az aranylakodalmát, valamint négy 100. életévét betöltő személyt köszöntöttek a polgármesteri hivatal elöljárói.

Kapcsolódók

Kimaradt?