Elképesztő fejlemény a műtőszobában felgyújtott páciens ügyében

Nem volt jelen a műtőben, amikor az egyik páciens meggyúlt a műtőasztalon a fővárosi Floreasca kórházban, jelentette ki Mircea Beuran sebészorvos, aki szerint ezt bizonyítani lehet a kórház bejáratánál, illetve a műtőszobában elhelyezett biztonsági kamerák felvételeivel.

Akkor vasárnap reggel felhívott egyik kolléga és felvázolta a páciens helyzetét, én meg mondtam, hogy vigyék sürgősen a műtőbe, és érkezem én is - én Bukarest mellett lakom. A főorvos kolléga kialakította csapatát és bement a műtőbe. Én elindutam a kórház felé. Az autóban voltam, 5-6 percre a kórháztól, amikor felhívott, hogy meggyúlt a steril mező. Én tehát nem voltam a műtőcsapatban. Ezt bizonyítani lehet a kórház bejáratánál, illetve a műtőszobában elhelyezett biztonsági kamerák felvételeivel, illetve az intenzív-terápiás protokoll szerint lejegyzettekkel” – nyilatkozta Beuran a TVR-nek szombat este.

Victor Costache egészségügyi miniszter ezt megelőzően kijelentette, „meglepő bizonyos, a Floreasca kórházban történt incidensben résztvevő sebészek hozzáállása” az ügyben, mivel megtagadják az együttműködést az egészségügyi tárca és a bukaresti közegészségügyi igazgatóság ellenőrző testületeivel. Hozzátette, a kórház vezetősége nem jelentette a december 22-én, vasárnap történt incidenst.

A miniszter szombaton bejelentette, hogy elküldi a Floreasca kórházba a tárca ellenőrző testületét annak a nőnek az ügyében, aki égési sérüléseket szenvedett a műtőasztalon, teste 40%-án; és akinek az ügyét Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője tárta a nyilvánosság elé. A tárca közleménye értelmében pedig már péntek este kiszállt a kórházba a bukaresti közegészségügyi igazgatóság egészségügyi felügyeletének ellenőrző testülete és kivizsgálást indított az ügyben. A testület ellenőrizte a műtési jegyzőkönyvet és kihallgatta a műtőben jelen levő alkalmazottak egy részét. A többieket, hétfőn, december 30-án fogják kihallgatni. Amennyiben szükséges az országos gyógyszerészeti intézet szakembereit is kirendelik, hogy a műtőszoba orvosi felszerelését ellenőrizzék, áll a közleményben.

Az egészségügyi miniszter ugyanakkor nyomatékosította, súlyos incidensről van szó, és figyelmeztetett, hogy a kivizsgálás eredményeinek függvényében a minisztérium értesíteni fogja az Orvosi Kamarát, illetve más illetékes hatóságokat is.

Az Emanuel Ungureanu USR-s képviselő által a Facebookon megosztott információk szerint a rákos nőt Mircea Beuran sebész „gyújtotta fel” a műtőasztalon, mivel „rossz szert használt a bőrfelület fertőtlenítésére, és az elektrokauterrel érintkezve a páciens bőre és a szerrel átitatódott steril mező lángra lobbant”. Ungureanu megosztotta a Facebookon a kórház két asszisztensnőjének az írott nyilatkozatát is, melyek szerint a lángoló pácienst egy vödör vízzel oltották el. Egy orvosi asszisztens nyilatkozatára hivatkozva Ungureanu azt állította, hogy a kórház vezetősége és a közegészségügyi igazgatóságtól érkezett ellenőrző csapat megpróbálta elkendőzni az ügyet és nem kértek írott nyilatkozatot Mircea Beuran sebésztől.

Kapcsolódók

Kimaradt?