FRISSÍTVE – A házelnökök leváltása mellett foglalt állást Johannis

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta pénteken az újságírókkal tartott informális találkozón, hogy helyesnek találná a parlament két házelnökének, Teodor Meleşcanunak és Marcel Ciolacunak a leváltását. Utóbbi azt mondta, hogy nem zavarná a leváltása, ha az törvényesen történik.

„Helyes volna, hogy váltsák le a parlament házelnökeit. Mindenképpen furcsának találtam, hogy a parlament 1989-es forradalomra emlékező ünnepi ülését a volt nomenklatúra egy ismert tagja vezette” – utalt a diplomatakarrierjének építését a kommunista rendszerben kezdő volt külügyminiszterre, Teodor Meleșcanura az elnök.

Meleșcanu legutóbb a nyár végéig vezette a román diplomáciát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) közti koalíció felbomlásáig, az ALDE által jelölt tárcavezetőként. Akkor Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök lemondott a szenátusban addig betöltött házelnöki tisztségéről, a PSD viszont Meleșcanut javasolta a posztra (Tăriceanu az ALDE megosztására tett kísérletként értékelte ezt, és ki is zárták a pártból azokat, akik elfogadták a PSD által felajánlott tisztségeket).

Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke azután lett a képviselőház elnöke, hogy május 27-én a legfelső bíróság leöltendő börtönbüntetésre ítélte a korrupciós ügybe keveredett Liviu Dragnea házelnököt és addigi pártvezért.

Miután az augusztus végi kormányválság nyomán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták az addigi PSD-kormányt, november elején pedig sikerült beiktatni a PNL-s kabinetet, Johannis szeretné, ha a törvényhozásban is az a párt adná a házelnököket, amelynek jelöltjeként választották meg idén ismét államfőnek. A képviselőházban PNL a többi párttal enyhe többséget tudna kialakítani, de a szenátusban még a PSD van többségben.

Marcel Ciolacu számára bevallása szerint „nem jelentene problémát", ha leváltanák a képviselőházi elnöki tisztségből, mivel pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe került, az eljárást azonban az alkotmány és a parlamenti szabályzat tiszteletben tartásával, illetve a választási eredmények szem előtt tartásával kell lefolytatni – mondta.

„Egyik tisztség sem szól egy életre. Az alkotmány azonban előre hozott választásokat és kormányváltást is előír olyan esetekre, amikor változik a parlamenti többség. Nem zavarna, ha kezdeményeznék a leváltásomat, de amennyiben erre sor kerül, azt szeretném, hogy mindez az alkotmány, a választási eredmények és a házszabály tiszteletben tartásával történjen" – fogalmazott a DC News -nak adott interjúban.

Kapcsolódók

Kimaradt?