Magyarul is kiírták, hogy „karácsonyi vásár” a kolozsvári vásárkapura

Egy héttel a megnyitó után magyarul is felkerült pénteken a „KARÁCSONYI VÁSÁR” felirat a Kolozsvár főterén lévő vásárkapura – számolt be Facebook-oldalán a Musai-Muszáj.

A kétnyelvűségért küzdő civil szervezet közlése szerint a kérésükre helyezték a szervezők a magyar feliratot. Az intézkedés előzménye, hogy vásár megnyitása után a Musai-Muszáj felhívta a figyelmet a kétnyelvűség hiányára. A szervezet diszkriminációnak minősítette, hogy csak román nyelven üdvözlik a karácsonyi vásárra érkező kolozsváriakat.

A november 22-én megnyitott karácsonyi vásárnak egyébként – akár csak tavaly –, idén is van magyar nyelvű honlapja, ám a közösségi médiában román és angol nyelven kommunikálnak a rendezvénysorozatról. Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak korábban elmondta: a karácsonyi vásárt szervező cégnek a közterületekre vonatkozó többnyelvűség tekintetében ugyan nincs szerződéses kötelezettsége. Jómaga több alkalommal is felkérte már őket arra, hogy magyarul is kommunikáljanak. Hozzátette: idén elérték, hogy a rendezvénysorozat programját magyar nyelven is kifüggesszék a főtéren.

 

Kolozsvár önkormányzata 2017. júliusában döntött  arról, hogy bérbeadja a főtér területét a karácsonyi vásárhoz. A kiírt pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, amelyet el is fogadott a polgármesteri hivatal. A hivatallal szerződő cégcsoport öt évre nyerte el a jogot, hogy karácsonyi vásárt szervezzen Kolozsvár főterén.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?