Megvertek és saját fegyvereikkel fenyegettek meg két rendőrt Vâlcea megyében

Csúnyán elbántak két újonc rendőrrel, akik igazoltatni akarták egy illegális állatszállítmány sofőrjét: autósüldözés után szembeszálltak az egyenruhásokkal, megverték őket, sőt a saját fegyvereikkel fenyegették meg a járőröket.

A rendőrakadémia padjait nemrégiben elhagyó járőrök  a szerdára virradó éjjel Prundeni nevű községben akartak megállítani egy mikrobuszt, amelyről utólag kiderül, hogy illegálisan szállított sertéseket (a sertéspestisjárvány miatt tilos az élőállat szállítás). A sofőr nem állt meg a jelzés ellenére, mire a rendőrök a jármű után eredtek, sőt kilenc figyelmeztető lövést is leadtak.

Egy közeli faluig, a menekülők házáig követték őket, ott aztán az üldözöttek – akik szintén ketten voltak – szembefordultak a tapasztalatlan egyenruhásokkal, megverték őket, sőt a fegyvereiket is elkobozták, és azzal fenyegették meg őket – egyikük a rendőrség szerint a ravaszt is meghúztak, de már üres volt a tár.

A két rendőrt végül az üldözés közben rádión hívott erősítés szabadította ki az agresszorok kezéből. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről, végül Slatinán kapták el őket, és engedetlenség, hivatali személy elleni erőszak, fegyverrel való visszaélés, súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást ellenük.

A két rendőr súlyos orrcsont- és álkapocstörést szenvedett. A belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben, és felszólította a rendőrséget, hogy tegyenek meg mindent a hasonló esetek elkerülése érdekében, például azzal, hogy a fiatal rendőrök mellé osszanak be tapasztaltabb kollégákat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?