Januárban kezdődik a HPV elleni oltáskampány

Jövő januárban kezdődik el az országos oltási kampány, amely keretében a 11-14 éves lányok, akiknek szülei 2017 és 2018 során erre vonatkozó igénylést nyújtottak be, ingyenesen megkapják a HPV-vírus (humán papillóma vírus) elleni védőoltást a háziorvosi rendelőkben. Nagyobb korú lányok is megkapják a vakcinát, ha a szülők az említett időszakban igényelték ezt.

Az egészségügyi minisztérium pénteki közleménye értelmében véget ért a közbeszerzési eljárás, és az első 20 ezer dózist jövő héten elkezdik kiosztani a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak.

A méhnyakrákba bele lehet halni, ugyanakkor oltással, szűréssel meg is lehet előzni ezt a betegséget.

A minisztérium által a beszállítóval 4 évre megkötött keretszerződés értelmében összesen legtöbb 2,1 millió dózis vakcinára tart igényt a tárca, de a mennyiség a kereslettől függ.

Az oltási kampány tulajdonképpeni elkezdése előtt a minisztérium felvilágosító kampányba kezd, tudatosítani akarván a lakosságban a HPV-vírus által képviselt veszélyt, illetve az oltás hasznosságát. Az orvosokat és gyógyszerészeket is felkészítik arra, hogy tisztán és érthetően adják át a lakosságnak az oltásra vonatkozó információkat.

Az egészségügyi minisztérium felszólítást intéz a szülőkhöz, hogy kérjenek információkat a háziorvosoktól az oltással kapcsolatban.

Kapcsolódók

Kimaradt?