FRISSÍTVE – Klaus Johannis számít a magyarok szavazatára a második fordulóban

FRISSÍTVE: Számít a romániai magyarok szavazatára még akkor is, ha erre nem mozgósít az RMDSZ - jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezletén Klaus Johannis, aki második mandátumáért indul az idei államelnök-választáson. Az államfő azt is elmondta, hogy az előrehozott választások jelentenék a legjobb megoldást a belpolitikai válságra.

„Számítok a magyarok szavazatára, őszintén mondom, azt gondolom, hogy a többség nagyon jól megérti, hogy mi ennek a választásoknak a tétje. 2014-ben is rám szavaztak anélkül, hogy ezt a magyar kisebbség vezetői kifejezetten kérték volna.(...) Számítok arra, hogy egy normálist Romániára fognak szavazni” – mondta Johannis.

Mint írtuk, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta szerdán a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően, hogy a szervezet nem ajánlja, hogy a versenyben maradt jelöltek valamelyikére szavazzanak, hanem a választókra bízza a döntést az államelnök-választás második fordulójában.

Nem vitázik Dăncilával, helyette „a románoknak tetsző alapos beszélgetést” ígér

Nem fogadja el a vitát Viorica Dăncilával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, hanem saját kampánystábjával szervez egy találkozót politológusokkal, véleményformálókkal és újságírókkal - közölte az újabb mandátumért versenybe szálló államfő. 

„Nagyon is megértem az igényt, hogy a második fordulóban maradt jelöltek között egy valódi vitát rendezzenek. Mivel azonban nem fogadom el a vitát Viorica Dăncilával, a stábommal jövő kedden egy vitát szervezek, amelyen meghívott politológusokkal, véleményformálókkal és újságírókkal megtárgyaljuk a most záruló mandátumom eredményeit, illetve azokat a terveket, amelyeket a reményeim szerint megszerzendő második elnöki időszakom alatt meg szeretnék valósítani. Egy nyitott, alapos beszélgetés lesz, amely biztosan tetszeni fog a románoknak” – vélekedett Johannis.

Az államfő megismételte azt is, hogy miért nem hajlandó leülni egy nyílt vitára Viorica Dăncilával. „Viorica Dăncilă a románok elleni kormányzás nagyon aktív alakja volt. Egy nem demokratikus, meg nem reformált párt képviselője, aki a románok ellen kormányozott, és most, a választási kampányban, megjátssza a demokratikus jelöltet, és elvárja, hogy mindenki nagy tisztelettel bánjon vele, mintha eddig a román demokráciát és a románokat védte volna. Nem fogadok el vitát egy olyan emberrel, aki képviselője mindannak, ami a legrosszabb volt az elmúlt évek romániai politikájában. Nem legitimálhatom a PSD által az elmúlt évek során tanúsított gyalázatos magatartást azzal, hogy elfogadok egy vitát a PSD jelöltjével"- mutatott rá Johannis. 

Csak öt háza van, időközben még egy „kiesett” ezek közül

Johannis szerint Viorica Dăncilă „rosszul tájékozott” az ő házainak ügyében, neki semmi gondja sincs, sem civil, sem bűnügyi területen. „Nincs hat, öt ház van. Időközben még egyik kiesett ezek közül. Ez a probléma akkor merült fel, amikor 2000-ben beléptem a politikába. Ezt azután hozta létre a PSD, hogy felhasználhassa a választási kampányban. Látják, hogy mennyire találékony a PSD! 2000 óta minden kampányban ezzel jönnek. Úgy gondolom, hogy időközben minden tisztázódott” – mondta Johannis.

Azt mondta, hogy „becsületesen és törvényesen” vásárolta meg ezeket a házakat. „Nincs, amit felrónom magamnak. Becsületes ember vagyok. Teljesen legális és becsületes módon vásároltam a házakat. A bíróságon megvitatott kérdések polgári perek tárgyát képezték, és hallottam, hogy Viorica Dăncilă mintha valami olyasmit mondott volna, hogy én egyféle büntetőügyes lennék. Sohan nem voltam büntetőügyes abban az értelemben, hogy ellenem nyomozás indult volna egy büntetőperben. Hogy valaki írt egy feljelentést, amit le kellett fűzniük egy mappába, az más dolog. Egyáltalán nem félek. Nincs semmi rejtegetni valóm. A dolgok viszonylag világosak és nem hiszem, hogy ismét részletezni kellene ezeket. Erről volt vita 2000-ben, 2004-ben, 2008-ban, 2012-ben, 2014-ben. Azt hiszem, ez elég” – vélekedett Klaus Johannis. 

A második forduló után leül Dan Barnával

Az államfőválasztás után tárgyalni fog Dan Barnával, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökével - jelentette be Klaus Johannis. Az államfő azt mondja: Barnával és a többi politikai párt vezetőivel azt szeretné megvitatni, hogy mi a tennivaló az elkövetkező időszakban, és azt is, hogy ki vállalja a felelősséget a problémák megoldásáért.

Az MCV-t aligha zárják le a következő évben

Sok mindet meg lehet tenni a következő egy évben, de az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV) aligha zárják le - vélekedett az államfő. Szerinte a Szociáldemokrata Párt (PSD) „katasztrofális kormányzása” alatt, nem is lehetett kedvezőbb MCV-jelentésre számítani, de úgy véli, hogy az új igazságügyi miniszter sok mindent tud tenni a következő egy esztendőben, hogy jó irányban mozduljanak el a dolgok.

Johannis elismerte, hogy „nem esett jól”, hogy az Európai Bizottság határozott különbséget tett Románia és Bulgária között. 

Öt év alatt háromszor volt szabadságon

Öt év alatt háromszor volt szabadságon, de az alatt is dolgozott, mert Románia elnökének nem jár szabadság, ugyanis munkáját senki nem veheti át - mondta el Klaus Johannis. Az államfő hozzátette: az elmúlt két évben egyáltalán nem volt szabadságon, mert „Romániát védte a szociáldemokratáktól”.

Az elnöki palotában reggel kezdődik a munkanap, „de nem lehet tudni, hogy mikor ér véget” – részletezte az államfő, aki abban reménykedik, hogy a románok „szeretettel figyelték”, hogy néha sikerült egy-egy napot szakítania, és kirándulni ment a hegyekbe, ahol találkozott a turistákkal. 

A PSD megbuktatása volt legnagyobb megvalósítása

Mandátumának legnagyobb megvalósítása, a szociáldemokrata hatalom megdöntése volt - mondta el szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezleten Klaus Johannis. Az államfő hozzátette: sikerült a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányát egy olyan kormánnyal helyettesíteni, amely „a románok érdekében dolgozik”.

Amikor arról kérdezték, hogy kit tart az elmúlt harminc év legjobb román elnökének, Johannis azt mondta, hogy jobban szeretné, ha ezt a polgárok döntenék el.

 

Kitart az előrehozott választások mellett

Az előre hozott választások a legjobb megoldás Románia számára – nyilatkozta még Klaus Johannis. Azt mondta, hogy ő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt az első, aki a Dăncilă-kabinet bukását követően az előre hozott választások mellett foglalt állást. „Igen, az előre hozott választások a legjobb megoldás annak a politikai patthelyzetnek az áthidalására, amelybe a romániai politikai osztály jutott. Emellett ma is kitartok" – hangoztatta.

Kapcsolódók

Kimaradt?