Az RMDSZ a szavazóinak a bölcsességére bízza a döntést az elnökválasztás második fordulójában

Az államfőválasztás második fordulójába jutott két jelölt egyikét sem támogatja az RMDSZ. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán közölte: arra kérik a választóikat, hogy menjenek el szavazni, és döntsenek a „józan eszük” szerint arról, hogy Klaus Johannis vagy Viorica Dăncilă nevére ütik a pecsétet. A politikus értésre adta, hogy jómaga a jelenlegi államfőre szavaz.

Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács döntését ismertette a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a testület „hosszas beszélgetés” után jutott erre az álláspontra. Érvei szerint három nap telt el az első elnökválasztási forduló óta, és egyik jelölt sem kérte az RMDSZ támogatását a második fordulóban.

„Nem hallottam ilyen kérést sem Klaus Johannistól, sem Viorica Dăncilától, hozzám sem érkezett megkeresés. Ilyen körülmények között nem tudunk, nem is akarunk kampányolni egyik jelölt mellett sem. Bízunk a szavazóink bölcsességében, és arra kérjük őket, hogy menjenek el, és józan eszük szerint döntsenek a második fordulóban” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ő kire szavaz majd november 24-én, az RMDSZ elnöke kijelentette: „az összes elégedetlenségem és mérgem ellenére az Európai Néppárthoz tartozó jelöltre teszem a pecsétet”. Ezzel Kelemen Hunor értésre adta, hogy a második fordulóban Klaus Johannisra szavaz, lévén, hogy a jelenlegi álamfőt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az Európai Néppárt tagja jelölte.

Kelemen Hunor elmondta, hogy a SZÁT a rendelkezésre álló adatok alapján kielemezte az RMDSZ jelöltjének választási eredményeit. Az elemzést a későbbiekben a területi szervezetek szintjén, településekre lebontva is elvégzik. „Az adott társadalmi-politikai kontextusban jó eredményt értünk el, sikerült a közösség erejét felmutatni” – értékelt az RMDSZ elnöke.

Az EMNP-nek és az MPP-nek az álláspontjáról, miszerint beigazolódott, hogy egy közös jelölt állításával jobb eredményt lehetett volna elérni, mert a Kelemen Hunorra leadott szavazatok nem tükrözik a magyarság romániai számarányát, a politikus kijelentette: maga is ezt állítaná, ha a két kis magyar párt politikusainak a helyében lenne.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy az elnökválasztásokon fellép a haszonelvű szavazat jelensége, másként alakulnak a részvételi arányok is. „Több szavazatot kaptam, mint 2014-ben. A számok azt mutatják, hogy a közösség támogatása létezik. Nem azt mondom, hogy győztünk, hanem hogy ez egy tisztességes és jó eredmény” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e magyar összefogás a jövő évi romániai választásokon, Kelemen azt válaszolta: ez eddig sem az RMDSZ-en múlott, és ezután sem az RMDSZ-en fog múlni. Megjegyezte, hogy az EMNP és az MPP egyaránt belső problémákkal küszködik. „Megvárom, hogy ezeket a problémákat oldják meg. Egyelőre nem szívesen beszélek róluk, mert úgy gondolnák, hogy a beavatkozom a belügyeikbe” – fogalmazott a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?