Libák, zsíros kenyér, lámpások – kolozsvári óvodások vonultak fel a Sétatéren Márton-napon

Saját készítésű lámpásokkal borították fénybe a Sétateret Kolozsvár magyar óvodásai a Márton-napi felvonuláson: péntek este nemcsak gyermekzsibongástól volt hangos a tér, libák gágogása és egy zenére lépkedő ló is fokozta a hagyományőrzés hangulatát.

A fénymenet célja a kihalófélben lévő hagyományok életben tartása volt, méghozzá úgy, hogy igazi élményt nyújtva felkeltse a mai generációk érdeklődését – hangsúlyozta az esemény főszervezője, a Mikó Óvoda.

Az igazi élményt valóban sikerült átadniuk az odaérkező több száz apróságnak, szülőknek és nagyszülőknek: a Magyar Színháztól indulva a közösség a „lóháton érkező Márton” vezetésével megkerülte a tavat, miközben lámpásaival azért világított, hogy „utat adjon a fénynek, amely Márton jóságát hirdeti”.

A hosszú sétán végigkövette az apróságokat egy népzenészbanda, valamint olyan felnőttek is, akik kosaraikban élő libákat cipeltek. Az út végén zsíros kenyér és tea várta a felvonulókat, akik – talán a közösségi lakmározás ellenállhatatlansága miatt – jó étvággyal és önfeledten majszolták az „egyszerű szendvicseket”, azaz a zsíros kenyeret.

Kapcsolódók

Kimaradt?