Lába kelt egy kamionnyi szexuális játékszernek

Több mint három hete nyomoznak – eredménytelenül – a brit rendőrök annak az 1 millió font sterling értékű lopásnak az elkövetői után, akik szeptember 18-án az A43-as autópálya egyik pihenőhelyén kiürítettek egy szexuális segédeszközöket szállító kamiont – írja a Daily Mirror című brit lap.

A rakomány az egyik legnagyobb brit szexuális játékszereket forgalmazó, a Rocks Off ketteringi boltja felé tartott, amikor a sofőr a kamionosokra vonatkozó szabályok betartásával lehúzott az A43-as autópálya egyik pihenőhelyén. Amint a sofőr elaludt, a tolvajok elkezdték a raktér kiürítését. 

A rendőrök egyelőre nem tudták azonosítani az elkövetőket, akik több mint 1 millió font sterliges kárt okoztak a Rocks Off cégnek.

A brit hatóságok most, három héttel a lopás után Facebook-bejegyzésben kérték a lakosság segítségét.

 

A rendhagyó kérés beindította a kommentelők fantáziáját is, egyikük azzal poénkodott, hogy jó lett volna a kamiont (szexuálisan) biztonságosabbá tenni, egy másik felhasználó szerint a rakomány „betöm majd egy jó nagy lyukat” a feketepiacon, egy harmadik kommentelő ironikusan megjegyezte, hogy a rendőröknek legalább nem lesz szükségük bilincsre, amikor elkapják a tolvajokat. 

A Daily Mirror szerint robbanásszerű növekedés várható a következő időszakban a szexuális segédeszközök piacán, a Technavio adatai szerint 2023-ig eléri 10 milliárd dolláros forgalmat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?