Régiók: Borbély szerint nem szabad megkerülni a parlamentet

Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással alakítsanak ki közigazgatási régiókat - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke egy rádióinterjúját idézve.

Borbély az RMDSZ elnökének vasárnapi nyilatkozatát erősítette meg állásfoglalásával. Mindketten Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes felvetésére reagáltak, aki úgy vélekedett: csak felelősségvállalással lehet még idén befejezni a régiók megalakítását, tekintettel arra, hogy szeptember-október előtt nem lehet lezárni az ehhez szükséges alkotmánymódosítási folyamatot.

Borbély László a francia RFI román adásának adott interjújában rámutatott: az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország területi felosztásáról a kormány a parlamentet megkerülve döntsön. Hozzátette: az RMDSZ már az alkotmánymódosításnál javasolni fogja a felelősségvállalás lehetőségének törlését az alaptörvényből.

Leszögezte: az RMDSZ nem párt, hanem a romániai magyarság érdekképviselete, és megkerülhetetlen, ha a közigazgatási felosztás átszervezéséről van szó. "Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek az ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat" - mondta Borbély László az RFI rádióban.

Ponta kikérné az RMDSZ véleményét

Dragnea felvetését kommentálva Victor Ponta miniszterelnök vasárnap azt mondta: kormánya csak akkor nyúl a felelősségvállalás módszeréhez a régiók kialakítása ügyében, ha sikerül megegyeznie minden politikai erővel, az RMDSZ-t is beleértve.

A kormányfőhelyettes a jelenlegi fejlesztési régiókat emelné közigazgatási rangra, ami azt jelentené, hogy a több mint hetven százalékban magyarok lakta Székelyföld (Hargita, Kovásza és Maros megye egy része) Szeben, Brassó és Fehér megyével közösen alkotna közigazgatási régiót, amelyben a magyarság részaránya a 30 százalékot sem érné el.

Az önkormányzati charta ötödik cikkelye szerint nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt a törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?